Honnan jöttem?
Ha kérdezik honnan jöttél, azt mondd Magyarországról! Ez sokkal egyszerűbb, kényelmesebb - tanácsolják. És történik. - Where are you from? - I am from Hungary. Rossz érzés, hazudok. - Vagyis Szerbiából, egy olyan részről, ahol sok magyar lakik, Vajdaság a neve. Hallottál róla? - lelkiismeretemet megnyugtatva nem hagyhattam, hogy hazudjak. - Nem. És miért van ez? – kérdezik. Mindig elmesélem, hogy hogyan történt.Előlegnek annyit, hogy járok egy bizonyos nyelvkurzusra csapnivalóan rossz nyelvtudásomat javítani. Feladatul kapjuk, hogy mutassuk be társainknak az országot, ahonnan jöttünk. Elkészítem magam prezentációját. Az egyetlen vagyok, akinek két zászló, két nemzeti név, két pénznem szerepel a prezentációjában. Merthogy honnan jöttem? Szerbiából. DE, MAGYAR VAGYOK! És akkor meséld el, hogy hogyan is van ez! (Volt az az első világháború és szegény anyaországot azzal büntették, hogy ékességeit letördősték és másik országhoz csatolták, így kerültek magyar őseink szerb uralom alá.) Előre elnézést kérek, hogy én csak erről a térségről kívánok beszélni, mert Szerbia déli részén nemigen vagyok járatos. Megemlítem ugyan a főbb információkat, de a népesség, főváros, pénznem számomra kimeríti ezt. Elmondom, hogy Vajdaság nevezetes friss ételeiről, amiket az angolok álmodni sem mernének és hogy mekkora házaik, udvaraik és kertjeik vannak ott az egyszerű halandóknak is. Beszélek a nehéz körülményekről, aminek hallatán a bolgár és koszovói tanonc bólogat. Bemutatom a jellegzetes ételeinket, képekkel, gyomorkorgást kiváltva nézőimből: paprikás/gulyás, mákosrétes, burek, pjeskavica. Erre a két közelibb újra bólogat. Mondandóm végéhez érve, megkérdezik, hogy most akkor mi vagyok magyar vagy szerb. Mondom egyértelműen: magyar. Akkor miért nem csak Magyarországról beszélek, miért mutatom a szerb ételeket is? Mert Szerbiában, Vajdaságban élek. Meghallgatva a brazil csávó ékeskedéseit az Amazonasról, ásványi kincseikről és világot elárasztó kávéjukról, az olasz nő áradatát Rómáról és a félszigetet körülölelő tengerről, a spanyol férfi szenvesélyes előadását a flamenkóról és a spanyol ízletes konyháról, látván a kolimbiai nő salsa lépéseit, úgy érzem az én beszámolóm laposra sikeredik. A lámpalázas, nyelvet csak kicsit beszélős állapotom ellenére azon gondolkodok, vajon miről beszélhetnék még. Mutassam meg a kólót? Nem, az végülis nem én vagy nem teljesen én vagyok. Esetleg járjak egy kör csárdást? Az túl egyszerű lenne egy török csípőmozgás után. Beszéljek a csodás Budapestről vagy a belgrádi Királyi palotáról, amit talán láttam egyszer élőben is? Ezekről igazán nagy szenvedéllyel tudnék beszélni.. És ekkor ösztönösen megnyílik az ajkam és azt mondom, hogy tulajdonképpen még van valami, amiről beszélni szeretnék. Elmondanám, hogy milyen faluból is jöttem. Automatikusan megnyitom a világhálót, nem ismerve országhatárt a hazaröppenéshez és szemléltetem a kupuszinai népviseletet. Mindenki ámuldozik. Elmondom, hogy nem csak a vajdasági magyar különbözik a magyarországitól, a kupuszinai különbözik még a vajdaságitól is, mivel olyan szerencsések vagyunk, hogy egy saját dialektusunk van. Elmondom, hogy ez a ruha nem csak egy dísz, csodás néptáncunkat ebben ropjuk. És elmondom, hogy az előbb mutatott mákos rétes kifejezetten kupuszinai találmány. Hogy életközelibbé tegyem az egészet, rákeresek a youtube segítségével egy kupuszinai néptáncolásra és megmutatom. A bolgár, a litván, a német, a spanyol, az olasz, a török, a columbiai, a brazil, a koszovói és a portugál együtt tapsolja a mi táncunk ritmusát. Örülök! Teljes az előadásom! Értékeljük az előadásokat, elmondjuk, kinek mi tetszett. A portugál válasza: Maria előadása tetszett legjobban. A többi országról tudtam elég sokat, újat nem igazán hallottam. De Szerbiáról annyit tudtam, hogy az az ország sokat hadaskodott. Nem tudtam, hogy ilyen értékek is vannak ott. Ezért, ezért nem szabad az egyszerűbb utat választani! Ha kérdezik honnan jöttem, elmondom az igazat: Szerbiából, DE... Ezt Ti jól tudjátok! :D
Guzsvány Mária