2006. szeptember 1.

Lezajlott a 4. Játék határok nélkül

13-án, vasárnap tartották a sorrendben 4. Nyári játékok - Játék határok nélkül elnevezésű rendezvényt, melyen falunk különböző szervezetei mérik össze erejüket és ügyességüket. A rendezvényt ezúttal a vadászháznál tartották, szervezője a helyi "Fácán" vadászegyesület volt. Elmondhatjuk, hogy a teljesítmény kevésbé volt fontos, annál inkább a mulatság.

Sajnos, az idén az időjárás nem kedvezett a játékoknak, ennek ellenére a rendezvény így is jól sikerült, s aki eljött, nem bánta meg. Az esős idő ellenére is mintegy háromszáz látogató volt jelen. Mint minden évben, a helyi önkormányzat és a civil szervezetek - sportegyesület, ifjúsági szervezet, vadászegyesület, sporthorgászegyesület, a kultúregyesület és az önkéntes tűzoltó testület mérkőzött meg a különböző versenyszámokban, melyek némelyike ugyancsak próbára tette erejüket vagy ügyességüket.

A versenyszámok leírása:

 

  • Verseny sílécen - a "síléc" ebben a játékban ötszemélyes volt, tehát egy csapatból öt személy próbált meg oly módon közlekedni, hogy jobb és bal lábuk egy-egy léchez volt csatolva. Nehezítésként a játékosok mindkét kezében vízzel telt tejesüveg volt, s a megmaradó víz mennyiségét a játék végén lemérték. Az a csapat nyert, melynek játékosai a leggyorsabban tudtak összhangban lépegetni.
  • A Titanic a vadászok versenyszáma volt. Egy csapatból négyen játszották, két-két személy párban. Az egyik személy a másikat vitte, először a hátán, aztán elől, majd kézben. Utána párt kellett cserélni, s az egészet megismételni, miközben az akit vittek, egyszer sem érhetett a talajhoz. Az nyert, aki a leggyorsabb volt.
  • Cipőfűző kioldó verseny - minden csapatból egy ember játszotta, akik egymás mögött voltak egy körben, úgy, hogy egyik lábuk a körön kívül, a másik a körön belül volt. A versenyzőknek az előttük lévő cipőjét kellett kioldani, s közben ügyelniük kellett a saját cipőikre is. Akinek kioldozták a cipőjét, kiesett.
  • Csúszó-mászó verseny - lejtős talajon, egy leterített fólián kellett feljutni egy-egy csapatból sorban négy játékosnak, miközben egy másik csapat két tagja tűzoltókészülékkel a fóliát locsolta mosószeres vízzel, hogy az éppen feljutni próbáló játékos dolgát nehezítse.
  • Célbalövés tömlővel - tűzoltókészülékkel kellett minél több vizet spriccelni az öt méter távolságra lévő vödörbe. Csakhogy a vödröt egy másik játékosnak kellett a fején tartania.
  • Toronyépítés lengőkötélen - a versenyszám lényege, hogy faládákból kellett minél magasabb tornyot építeni adott idő alatt. Ha a versenyző már nem érte el a torony tetejét, csiga segítségével felhúzták. Persze, volt akinek sikerült közben ledönteni a tornyot...
  • Karikadobálás - karikákat kellett a négy méter távolságra álló palackokra dobálni.
Az összesített pontszámok alapján az idén a serleg a vadászok csapatának jutott. A verseny után a szervezők mindenkit bográcsos bablevessel vendégeltek meg, s a mulatság hajnalig eltartott.




Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál