2007. szeptember 19.

Játék határok nélkül 2007

Az idén is több százan vettek részt - játékosként vagy nézőként - a hagyományos Játék határok nélkül elnevezésű rendezvényen. A versenyt ötödik alkalommal szervezték meg, a kupuszinai Horgászotthonban, augusztus 12-én. Sajnos az időjárás nem volt a legkegyesebb, kicsit hűvös volt, de szerencsére az eső nem szólt közbe. A vízi játékokat azonban más, nem kevésbé mulatságos játékokkal helyettesítették.

 

Néhány játék a sok közül:

  • Kincskeresés lufikkal, felfújt lufikat kellett egy szöges pálcával kidurrantani, azonban bekötött szemmel. A játékost egy másik játékos irányította, aki nem érhetett hozzá, csak szavakban adhatott instrukciókat. A lufikban kincs, víz, liszt vagy lisztes víz volt.
  • Ugróiskola vízzel - a hagyományos ugróiskolát kellett végigugrálni féllábon, egy pohár vízzel a kézben. Az a csapat nyert, akinek a legtöbb víz megmaradt.
  • Pinponglabda hordozás kanállal - kanállal a szájban kellett kihalászni egy pinponglabdát, és azt bizonyos távolságra elvinni.

    A küzdelem nagy volt, de nem is ez a fontos, inkább a mulatság, és hogy mindenki jól érezze magát. Ez így is történt.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál