2007. december 26.

Jövőt ígérő emlékezés

Forrás: Dunatáj

Hatvan éves a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület

Gazdag múlt, tevékeny jelen és a fiatal műkedvelők száma és lelkesedése alapján ítélve reményteljes jövő jellemzi a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, amely az idén ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját. A lakosainak szorgalmáról messze földön ismerté vált faluban már jóval korábban, az 1920-as évek elején, id. Sturcz József vörösmarti születésű kántortanító ide kerülésekor kezdődött a művelődési élet alapjainak lefektetése. A mindenki tanító bácsijának nyugdíjba vonulásakor fia, ifj. Sturcz József vette át a stafétabotot, s erre az időszakra tehető az egyesületalapítás gondolatának megszületése.

1947. január 1-én az évkezdést a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület megszületése fémjelezte. Attól kezdve ez az intézmény fogta össze a falu műkedvelőit, akik a színjátszás folyamatos ápolása mellett a legkülönfélébb műfajokban tették próbára tehetségüket, nem kis sikerrel.

Az idén december 1-én emlékeztek meg a jeles évfordulóról maradandót állítva a tisztes múltnak: az egyesület székházának előcsarnokában leleplezték a két Sturcz tanító nevét külön-külön megörökítő emléktáblákat.

Az alkalmi esemény a névadó Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával kezdődött, majd a helyi művelődési élet jeles személyiségei emlékének felidézése mellett dr. Silling István bemutatta Faragó Árpád Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot című kötetét, amely - mint az alcímben olvasható - töredékeket nyújt át a délvidéki magyar műkedvelő színjátszók múltjából és jelenéből. A szerzőnek bőséges anyaggal szolgált a kupuszinai színjátszás csaknem kilencven éves múltja.

Az egyesület szakosztályai tartalmas műsorral bizonyították: a jeles elődök méltó utódokat neveltek. Az esti műsorban felléptek a színjátszók, a szavalók, a népmesemondók, a Krajcárka népdalkórus, a néptáncegyüttes és a jövőt reményteljessé tevő negyvennél több tagot számláló ifjúsági fúvószenekar.

A vendégek között képviseltette magát a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusa, az anyaországi testvértelepülés, Ádánd, a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Egyesülete, valamint a délvidéki magyar művelődési egyesületek. Ádánd küldöttsége ajándékot adott át Koleszár István egyesületi elnöknek, a magyarországi kistelepülés népdalkórusa pedig dalcsokorral köszöntötte az ünnepeltet.

 

F. C. Zs.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál