2010. január 27.

A Helyi közösség beszámolója az elmúlt évről

A Helyi közösség Tanácsa a január 15-én megtartott ülésén elfogadta a 2009. év munkajelentését. Mint elhangzott, a tavalyi év pénzügyi szempontból igen nehéz volt, mivel az apatini költségvetésben előlátott összegeknek csak egy részét utalták át, és a helyi illeték átutalásával is késnek. Ennek ellenére az elmúlt évet sikeresnek ítélték meg

. A legfontosabb elvégzett munkálatok a 2009. évben:

  • folytatódtak az ipari park munkálatai: a nyáron kifúrták a kutat, elkészült a kút fölötti házikó, valamint annak gépi és elektromos felszerelése, lebetonozták az elvezető csatornát, és lefektették a telefonvonalat az ipari parkig.
  • tárcsa beszerzése, amely elsősorban a határutak karbantartására fog szolgálni
  • a vízgyárban olyan berendezést szereltek fel, amely az elvárások szerint javítja a vízkő problémáját
  • a Tartományi Nagyberuházási Alap 27 millió dinárt hagyott jóvá az ipari park munkálataira, ennek az összegnek a realizására még várni kell, mivel az alap jelenleg nem tudja biztosítani az eszközöket
  • a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság pályázatain 9,5 millió dinárt sikerült elnyerni, ebből 7,5 millió dinárt az ipari park munkálataira, és 2 millió dinárt a határutak megrendezésére
  • a Tartományi Kisebbségügyi Titkárság támogatásával 70 db kétnyelvű utcanévtábla felszerelése
  • a helyi illetékből támogatásban részesült a sporthorgász egyesület, a művelődési egyesület és a vadászegyesület, valamint korszerű tűzoltócsöveket és létrát vásároltak az önkéntes tűzoltó testületnek. A helyi illetékből befolyt pénzből történt továbbá a vízhálózat, a közvilágítás és a többi kommunális objektum karbantartása, a parkok, útszélek lekaszálása, a szemetes karbantartása, a Mikulás-csomagok kiosztása, a segélycsomagok kiosztása az újszülötteknek (13 db) és a pénzsegély a temetésekre (35 alkalommal)
  • a helyi tanácsválasztás lebonyolítása
  • parkoló létrehozása a régi iskolánál
  • járda kiépítése a Zombori úton
  • a Helyi közösség épületének külső festése
  • központ ünnepi kivilágítása karácsonykor
  • részvétel Európai Uniós pályázatokon: a horvátországi Laskóval és a magyarországi Ágasegyházával közösen
  • három munkás alkalmazása a közmunkákon
  • részvétel a „Játék határok nélkül” rendezvényen
  • információs pannó/faliújság létrehozása

Címkék: Helyi közösség



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál