2010. március 22.

Sólyom László magyar köztársasági elnök látogatása Kupuszinán

A VMSZ meghívására, március 12-én falunkban járt Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. A magas rangú vendéget Péter István, Kupuszina polgármestere fogadta. Köszöntőjében rámutatott, kötelességünk, hogy emlékezzünk arra a 18 kupuszinaira akik a 48-as szabadságharcban életüket adták a hazáért.

Sólyom László beszédében elmondta, hogy látogatásával a magyar identitás megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Ezután megkoszorúzta a központi Petőfi-szobrot. A koszorúzás után a könyvtárteremben kerekasztal megbeszélésen vett részt, ahol jelen voltak  a környező magyarlakta települések tanácselnökei, a VMSZ vezetősége és a Dunatáj civil szervezet képviselői. Az elnök urat tájékoztatták a Nyugat-bácskai magyarság helyzetéről. Falunk vezetősége konkrét kérésekkel fordult az elnökhöz, az első, hogy Boris Tadić köztársasági elnökúrnál szorgalmazza a béregi (Bački Breg) határátkelő kibővítését teherforgalom céljára. A második kérés pedig  az, hogy magyarországi befektető cégekkel szervezzen közös találkozást, ahol bemutatnánk térségünk előnyeit és az épülő ipari parkot. Sólyom László mind a két kérésről elmondta, hogy úgy gondolja, jó irányban halad falunk, és ebben minden segítséget meg fog adni.
 A megbeszélés után a köztársasági elnök ebéden vett részt a helyi általános iskolában, majd folytatta útját Zomborba.
 


Címkék: Helyi közösség



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál