2011. december 23.

Nyugat-bácskaiak a Magyar Parlamentben

December 9.-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére megalakult a kárpátmedencei civil háló, Civil Együttműködési Tanácskozás ( CET ) néven, amelynek célja összefogni a magyarországi és külhoni magyar civil szervezetek munkáját. A Tanácskozás fővédnöke Dr. Schmittné Makray Katalin. A rendezvényre meghívót kapott a Dunatáj civil szervezet is, szavazati joggal rendelkező státusszal. Megfigyelőként jelen volt a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a gombosi Önkéntes Tűzoltó Testület. A jelenlévőket Dr. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke üdvözölte. Ezután Dr. Barsi Balázs, ferences atya megáldotta a CET zászlaját és az ülés résztvevőit. Az ülésen felolvasták Schmitt Pál köztársasági elnök üdvözletét. Beszédet mondott Dr. Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Dr. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének vezetője, Dr. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségi Szövetség elnöke, Dr. Szabó Endre, a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, és Dr. Zsoldos Ferenc, az MNT alelnöke is. Délután, szűkebb körű alakuló ülésen a szavazati joggal rendelkező tagok megválasztották a CET vezetőségét és munkacsoportjait. Elnöknek Dr. Csizmadia Lászlót választották. Péter István, a Dunatáj elnöke elmondta, hogy a civil szervezetek életében a legnagyobb változást az a magyarországi kormány döntés fogja hozni, amit Szászfalvi László ismertetett a résztvevőkkel. Ez azt jelenti, hogy megnyílnak a magyarországi civil szervezetekre jóváhagyott alapok a határontúli civil szervezetek előtt, amennyiben magyar partnerrel pályáznak a programokra. A pályázati rendszert radikálisan egyszerűsíteni kívánják, az ellenőrzést pedig fokozni, amit az egybegyűltek egyhangúan elfogadtak. Soha a történelem során ilyen magas szintű rendezvényen nem képviseltethette magát Nyugat-bácskai magyarság. Ez is azt bizonyítja, hogy összefogásban az erő, mint ahogy az örök igazság is állítja.

Címkék: Dunatáj szervezet



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA