2012. augusztus 22.

Vadászbogrács másodszor

Kupuszinán, augusztus 18-án, szombaton délután 3 órakor kezdődött a "Fácán" Vadászegyesület által második alkalommal megszervezett vadfőző verseny. Tavaly 32 bogrács volt, idén 37 bogrács vett részt a versenyen, ezen kívül még 3 bográcsban főtt a vad versenyen kívül. Ez körülbelül 330 személyt tett ki. A belépő 2400 dinár volt bográcsonként. Egy bográcsra hat személy volt előlátva, de akadt olyan társaság is, ahol többen voltak. Fél 4-kor osztották ki a húst, és 4-kor puskalövés jelezte a főzés kezdetét. 7-kor szintén puskalövéssel jelezték a főzés befejeztét. A vadászegyesület biztosította a résztvevőknek a húst (csont nélküli, kockákra vágott vaddisznóhús), a salátát, a kenyeret, a fát és az étkészletet. A bográcsot és az állványt mindenki magának vitte, ezenkívül a fűszerezést is mindenki egyedül oldotta meg. Erre a szép eseményre Hercegszántóról is érkeztek vendégek. A résztvevőket a Vox együttes szórakoztatta. Háromtagú zsüri bírálta a paprikásokat, amelynek tagjai a következők voltak: Péter István, Dubac Pál és Szurap Mihály. Az első három helyre a következők jutottak:
  1. Smicer Tóni Bácsmonostorról
  2. Finta Árpád Kupuszináról
  3. Kovčin Savo Zomborból
A dobogósok nyereménye egy-egy serleg volt, ezenkívül egy nyúl és egy fácán, amit majd ősszel kapnak meg. Ezután tánc és mulatság következett hajnalig. A jelenlévők nagyon jól érezték magukat és elégedetten távoztak. A tervek szerint jövőre is megszervezik a versenyt. Mivel idén túljelentkezés volt, nincs kizárva, hogy jövőre több személyt próbálnak majd fogadni.




Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál