2013. január 7.

Alázatosnak maradni

Beszélgetés Csizmadia Annával, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny vajdasági győztesével — Csizmadia Anna csak nemrég töltötte be a huszadik életévét, és máris világraszóló sikereket tudhat maga mögött. A fiatal tehetség a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves népi ének szakos hallgatója.

A bácskertesi (kupuszinai) népdalénekes győzelmével ért véget szólóének és hangszer kategóriában a Duna Televízió, a Hagyományok Háza és az MTVA közösen meghirdetett Fölszállott a páva című népzenei és népitánc-vetélkedő döntője december 15-én. Győztesünk pénteken érkezett haza Budapestről, szombaton az otthonában fogadott bennünket, ahol a versenyről, népdalokról, további terveiről beszélgettünk.

Szeptember elején az előválogatóval indult számodra a vetélkedő. Hogy vagy most a verseny befejeztével?

— Az elmúlt három és fél hónap nagyon fárasztó volt, kimerültem lelkileg és fizikailag is. Másrészt viszont fel is töltődtem, mert annyi mindent kaptam ettől a versenytől, rengeteg barátot, ismerőst, szakmai tanácsot, megismerkedtem a legnagyobb zenészekkel, akiknek a nevét már kicsi korom óta ismerem. Minden szombat ünnep volt számomra, bármennyit kellett is készülnöm rá, dalokat keresnem és gyakorolnom — ez olyan jó volt. Most furcsa, hogy újra szombat van, én pedig itthon vagyok, és nem kell mennem a televízióba.

Gyerekkorodról tudunk, mégpedig azt, hogy onnantól kezdve énekelsz. Amiről viszont nem tudunk semmit, az a tinédzserkorszakod. Nálad miben nyilvánult meg a kamaszkori lázadás?

— Én is átestem egy ilyen érzelmi hullámon. Nagyon szeretem a rockzenét, főleg hetedikes és nyolcadikos koromban rajongtam érte. Aztán elmentem Szabadkára középiskolába, és azt láttam, hogy mindenki próbál valamiben egyéni lenni — őszintén szólva ez nekem erőltetettnek tűnt —, a népzenéhez meg senki sem vonzódott. Itthon, Kupuszinán természetes volt, hogy a népzene jelen van az életünkben, a szabadkai fiatalok pedig azt sem tudták, mi fán terem. Úgyszólván ciki volt, ha én népdalokat énekeltem, és azt is furcsállták, ha valaki néptáncot táncolt. Minden évben részt vettem a KNV-n, és mind a négy évben első lettem. Az számított az év ünnepének, amikor nem volt ciki népdalokat énekelni, és láttam azt a rengeteg fiatalt, amint táncolja a népi táncokat, és nótázik is hozzá. Szabadkán sokszor éreztem magam kellemetlenül emiatt, de ez csak egy rövid hullám volt, hál’ istennek kinőttem, és most már büszke vagyok hogy ezt csinálom.

Te valóban szájról szájra tanultad meg a népdalokat, mégpedig az édesanyádtól, amikor énekelt neked. Milyen érzést keltenek benned ezek dalok, amikor énekeled őket?

— Nagyon sokat tanultam a szüleimtől, főként azt, hogy hogyan kell alázatosnak lenni, mert népdalokat csak alázattal lehet énekeleni. Akiben nincs alázat, az hiába elénekli őket, semmit nem nyújt vele a közönségnek. Nagyon sok szavalóversenyen is részt vettem. Anyukám tanított meg verset mondani, a verset megformálni. Úgy érzem, hogy minden népdal egy-egy vers, melyet el kell szavalni, mert csak úgy adhatjuk át, ha elmeséljük, hogy miről szólnak.

Valóban nagyon mély a tartalmuk ezeknek a szövegeknek. Mikor kezdted értelmezni és értelemmel előadni őket?

— A népdalokkal is úgy voltam, akárcsak a versekkel: nagyon szépen el tudtam mondani valamennyit, mindig az első díjakat hoztam haza, de nem mindig értettem őket. Kezdetben is tudtam, hogy jóízűes dalt kell énekelni, vagy szomorút, de tudatosan talán négy éve kezdtem el velük foglalkozni, és úgy összeállítani a csokraimat, hogy tartalmilag értelmesek legyenek, kerek legyen a mondanivalójuk.

A technikai tudás, gondolom, már rutinos a népdaléneklésben, de mi az, amitől olyan szívhez szólóak a dalaid?

— Az egyik tanárom szerint a népdalokban nem a technika és nem a dallam a fontos, hanem a szöveg. A színpadon azokat a parasztasszonyokat kell a fellépőnek alakítania, akik 100-150 év óta felénekelték a nagy gyűjtőinknek a tudásukat, a dalaikat. Azokat hallgatva én is átérzem velük az érzéseiket, de nagyon nehéz őket a magamévá tenni, és elénekelni. A népzene nem épp színpadra való műfaj. Az igazán nagy művészet az, ha úgy tudod átadni a dalokat, ahogy a szívedben vannak, és most kezdem érezni azt, hogy nekem ez sikerült. Mindig próbálok szívhez szólóan énekelni, mindenkit egyénileg megérinteni. Nagyon boldog vagyok, amikor úgy érzem, hogy át tudom adni azt az ajándékot, amit én is kaptam.

Nagyon meghatározók számodra a gyökereid. Honnan van benned ez a közösségi szellem?

— Mivelhogy Kupuszina egy hagyományőrző falu, úgy vélem, hogy a hagyományápolást az anyatejjel szívtam magamba. Itt minden házban van viselet, mi ösztönösen, ragaszkodásból őrizzük a hagyományainkat. Anyukám vezeti a Krajcárka népdalkórust, és emlékszem, amikor kicsi voltam, mindig nálunk voltak a próbáik. Eleinte nem szerettem, hogy itt vannak, de megtanultam velük a dalokat, és a második próbán már én is énekeltem. Marasztaltak is mindig a próbákon, nyilván érezték, hogy itt kell maradnom.

Volt-e olyan pillanat, amikor túl nagy teher nehezedett rád a versenyen, és azt gondoltad, nem csinálod tovább?

— Igen, nagyon sok ilyen pillanat volt, de csak azért, mert olyan sok energiát követelt tőlem, hogy végig tudjam csinálni. Sokszor elbizonytalanodtam: vajon jó-e, amit csinálok. Végtére is ez a harc ad nekem erőt. Mindig az lebegett a szemem előtt, nem azért jöttem, hogy legyőzzek valakit, hanem hogy megmutassam, mi az, amit otthonról, Kupuszináról hoztam, mi az, amit azóta tanulok, hogy megszülettem. Mindig mondogattam magamnak: Anna, te nem versenyezni vagy itt és nem leénekelni másokat, csak megmutatni azt, amit tanultál.

De sikerült megnyerni, és elhoztad a vetélkedő egyik fődíját, nyertél egymillió forintot. Megvan már a nyeremény helye?

— Úgy érzem, hogy most mindenem megvan — a családom, a szeretteim, az egészség, egy nagyon jó egyetemre járok, kollégista lehetek, ahol nagyon jó a légkör —, ezért nem akarom még elkölteni. Nem akarok még CD-t sem, mert egy CD elkészítése egy érési folyamat eredménye, és bennem ez még nem érett meg. Engem még lehet élőben hallgatni, minden fölkérésnek eleget teszek, úgyhogy mindenhová elmegyek és énekelek, de persze valamikor majd szeretnék én is egy önálló CD-t.

Nagyon sokan szurkoltak neked, és nagyon szép üzeneteket, üdvözleteket kapsz azóta is. Hogy éled meg ezt a hatalmas érdeklődést?

— Kalandnak fogtam föl. A bátyám segített ebben. Ő mondta, hogy nem szabad ebbe belebetegedni, inkább készüljek fel rá, hogy nagyon sokan fognak felkeresni. És valóban így van. Rengeteg üzenetet, lájkot, ismerősnek jelölést, sms-t kapok. Nem is tudom még az ilyesmit kezelni, csak mindenkinek megköszönöm. Azt látom, hogy nem irigyek rám, és ez olyan jó. Azt hittem, hogy ha véletlenül megnyerem a versenyt, akkor nem is fognak gratulálni, Ehelyett azt tapasztalom, hogy megyek az utcán, és mindenki megállít, bemegyek a boltba, és elsírják magukat az emberek, örülnek, hogy gratulálhatnak nekem. Ez nagyon jó érzés.

Mindig mosolyogni látunk. Ez azt jeleni, hogy valóban boldog vagy?

— Boldog ember vagyok, és nagyon tudok szeretni, úgy érzem. Néha azonban kételyeim támadnak: megérdemeltem én egyáltalán ezt a sok ajándékot? Mindenki nyugtatgat, hogy Anna, annyi mindent adsz az embereknek, már csak azzal is, hogy fellépsz a színpadra és énekelsz. Nagyon örülök, hogy az emberek valóban így értékelik azt, amit csinálok.

Számodra mi volt a verseny a legszebb momentuma?

— Az e-mailek között én nem teszek különbséget, mert mindenki gyönyörűeket ír, de Sebestyén Márta három nappal ezelőtt egy olyan e-mailt írt, hogy majdnem elsírtam magam, amikor elolvastam. Aztán egy bácsi képeslapja hatott meg nagyon. A képeslapot, amit még én írtam egy táborban, levélbe csomagolva küldte el ezekkel a sorokkal: „Annácska, én vagyok a világ legboldogabb embere, mert láthattalak ismét. Nem annak, hogy megnyerted, vagy hogy a tévében láthattalak, hanem hogy láthattalak”. Folyamatosan csak jó élményeket kapok mostanában, mindnek egyformán örülök.

Mi a következő lépés?

— Most karácsony lesz, pihenek egy kicsit, egész héten zárthelyi dolgozatokat írtam, januárban csak vizsgáim meg föllépéseim lesznek, úgyhogy hangilag is készülnöm kell rá. Az elmúlt napokban nem vigyázhattam a hangomra, a döntő alatt ugyanis beteg voltam, és akkor ráénekeltem a beteg hangszálaimra. Ezt most meg is érzem.

És a távlati céljaid?

— Jövőre diplomálok, aztán felvételizek a mesterképzésre, szintén népi énekre. Ha fölvesznek, akkor elvégzem még a két évet, és kapok egy előadóművészi meg egy tanári diplomát, aztán haza szeretnék jönni, tanítani, énekelni és tanácsokat adni. Nem feltétlenül Kupuszinára, de haza. Néha fellépek egy budapesti jazztrióval. Én népdalt énekelek, a többiek pedig jazzharmóniákat játszanak, és a kettőből nagyon jó összhang születik. Még arról sem mondtam le, hogy beiratkozzam jazzénekre, mert az a világ is nagyon vonz.

Mi a kihívás még számodra ebben a szakmában?

— Az, ami egyben a célom is, hogy az öt dialektusterület, az Alföld, a Dunántúl, a Felföld, Erdély és Moldva népzenéjét valamilyen mértékben el tudjam sajátítani. Ebben benne van az előadási mód, a technikai tudás, de főleg az éneklési stílus. Nagyon fontos egy népzenész számára, hogy testközelből tapasztalja meg a zenei élményt, a személyes gyűjtés nagyon maradandó élményt szerez. Élnek még nagyon idős emberek, akik tudnak énekelni, és az énekeiket minél előbb be kellene gyűjteni, míg nem késő. Az is egy kihívás, hogy jól fejezzem be az egyetemet, meg hogy még három év múlva is azt érezzem, hogy vissza akarok jönni. És az is egy nagy kihívás, hogy mindig meg tudjak maradni annak, aki vagyok, és alázatos tudjak maradni — számomra ezek a fontos dolgok. Meg az is, hogy minél több emberrel szerettessünk meg a népzenét. Talán ez a legfőbb feladata és kötelessége is minden népzenésznek.

Anna mindenkinek nagyon köszöni a rengeteg szavazatot, gratulációt és jókívánságot, amit kapott. Külön köszönetét fejezte ki a szabadkai Népkör MMK, a Juhász zenekar és énektanárnője, Kanalas Zsófia támogatásáért. A Hét Nap olvasóinak áldott ünnepeket kíván, és azt üzeni, nem kell aggódnunk, a siker nem fogja megváltoztatni. Mi is gratulálunk Annának, a legjobbakat kívánjuk neki, magunknak pedig azt, hogy még sokáig örömünket lelhessük gyönyörű énekszavában.

Csizmadia Anna fellépését a döntőben megtekinthetik a Hét Nap Facebook-oldalán

GYURKOVICS Virág

Forrás: Hét Nap


Címkék: Hét Nap



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál