"Petőfi Sándor Művelődési Egyesület" címkék a bejegyzésekben
A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület december 23-án 18 órai kezdettel karácsonyköszöntő műsort tart, amelyre a belépés díjtalan. Az előadás után a szervezők szerényen megvendégelnek mindenkit.
A múlt heti vörösmarti fellépés után a kupuszinai néptánccsoport ismét meglátogatta Horvátországot. Ezúttal Laskón léptek fel, október 13-án, a Paprikafesztivál nevű rendezvényen, ahol egy lakodalmas jelenetet (Júdás csók) és játékos táncokat adtak elő.
Október 6-án, reggel 9 órakor, a kupuszinai néptánccsoport és zenekar útnak idult Horvátországba, a vörösmarti falunapra, amely 10 órától várta vendégeit. A falunap programjában többek között szerepelt íjászbemutató, karikás ostor bemutató, csontkovácsolás, rovásírás tanítás, pónilovaglás, a hagyományos szüret bemutatása, szüreti felvonulás és bormaraton is.
Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza Fölszállott a páva címmel népzene és néptánc tehetségkutató versenyt szervezett 16-35 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok számára. Ezen az eseményen részt vett a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hagyományőrző néptánccsoportja a fúvószenekar kíséretével, valamint Csizmadia Anna, különállóként, népdaléneklés kategóriában.
Kupuszinán, augusztus 19-én, vasárnap este 8 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület bemutatta Táncos, zenés rajzfilm estjüket. A különleges élményt nyújtó produkciót teltház előtt adták elő. A rendező Vörös Endre volt.
Augusztus 12-én, vasárnap sor került az immár hagyományos Nyári Játékok megszervezésére a Süllő Sporthorgász Egyesület jóvoltából. Idén is jelen voltak ádándi vendégeink. A játékokon hét csapat vett részt, és mindegyik vitt magával egy játékot.
Falunk testvértelepülésén, a magyarországi Ádándon augusztus 4-én szervezték meg a 18. falunapot. Az idén Kupuszináról vendégszerepeltek a művelődési egyesület tagjai. Felléptek: Toldi István, mesemondó, a néptánc csoportunk és a fúvószenekar, a Karib-tenger kalózai – a művelődési egyesület steptánc csoportja.
A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület augusztus 18-án, este 8 órakor bemutatja a Rajzfilmsláger est című zenés, vidám műsorát. Mindenkit nagy szeretettel várnak. Jegyek elővételben kaphatók Novics Máriánál.
A múlt héten megtartott apatini Halász Estéken szép számban szerepeltek kupuszinaiak is.
Szerdán, július 4-én, a megnyitón a mintegy 40 fős fúvós zenekar zenélt a községházától a sörgyárig tartó felvonuláson.
Szombaton, július 7-én, a Tót Zsaklina által betanított modern táncot (Kalózok tánca) adták elő, továbbá felléptek a néptáncosok is, akik kupuszinai lakodalmas táncokkal szerepeltek.
Április 22-én, vasárnap este Kupuszinán a helyi Petőfi Sándor Müvelődési Egyesület Sturcz József amatőr színjátszó csoportja a nagy érdeklődésre való tekintettel harmadszor is előadta az ABBA dalokkal szinesített, Catherine Johnson – Björn Ulvaeus – Benny Andersson: A játék újra él! címü musicalt. A darab a Mamma Mia! címü musicalfilm alapján készült és két felvonásból áll.




