"Négyesfogat" címkék a bejegyzésekben:
Útjára indult a négy település közös művelődési rendezvénysorozata, a Négyesfogat, melynek idén Szilágyi a házigazdája. Első állomása január 5-én, szombaton Doroszló volt, 6-án, vasárnap pedig Kupuszinán léptek fel. A vasárnapi előadás este 6 órakor kezdődött, teltházzal.
Vasárnap Kupuszinára érkezett az idei Négyesfogat. Első állomása január 7-én, szombaton Szilágyi volt, 8-án, vasárnap pedig Kupuszinán lépett fel a közel 100 fős társaság. A vasárnapi előadás este 6 órakor kezdődött, teltházzal. Színes és színvonalas műsorral mutatkoztak be a szilágyiak, a doroszlóiak, a gombosiak és a kupuszinaiak is, verssel, énekekkel, jelenetekkel, nép- és moderntáncokkal szórakoztatták a közönséget.
A négy település: Gombos, Doroszló, Bácskertes (Kupuszina) és Szilágyi közös művelődési rendezvénysorozata, a Négyesfogat idei első két állomásához érkezik a hosszú próbafolyamatok után most hétvégén. 7- én a Szilágyin, 8- án pedig Kupuszinán lép fel a közel száz fős szereplőgárda. Ebben az évben Móricz Zsigmond munkássága adja majd az apropót.
Január 8-án, vasárnap Kupuszinán vendégszerepel a Négyesfogat, a doroszlói, gombosi, kupuszinai és szilágyi műkedvelők színes műsora. Az előadás kezdete 18:00 óra. Jegyeket 80 dináros áron Novics Máriánál lehet kapni. Mindenkit szeretettel várnak!

November 2- án este az idei házigazdáknál, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben tartottak egyeztető megbeszélést a Nyugat-bácskai Négyesfogat- Bácskertes (Kupuszina), Gombos, Doroszló és Szilágyi közös művelődési rendezvényének szervezői.

A Négyesfogat: Doroszló, Szilágyi, Bácskertes (Kupuszina) és Gombos, nyugat- bácskai települések közös, zenés, táncos, jelenetekkel tarkított összeállítása, melyet mind a négy helyszínen bemutatnak. Az idén, január 22-én Bácskertes adott otthont a záróműsornak. Forgács Csilla konferálásában mintegy száz részvevő mutatkozott be a hétvégenkénti körutakon.

2011 januárjában Bácskertes a házigazdája a négy falut is bejáró rendezvénysorozatnak. Középpontba a bácskertesi néprajzi gyűjtemény kerül, amely immár húsz éve kedvelt turisztikai látványosság és a helyi Tájmúzeumban található. A régiós szinten jelentős utazó művelődési műsorsorozatban a bácskertesiek néptánccal és népmesével, a doroszlóiak kabaréjelenettel, a gombosiak jelenettel és népdallal, a szilágyiak pedig néptánccal lépnek Nyugat-Bácska közönsége elé.

Január 24-én Kupuszinára érkezett a Négyesfogat, Doroszló, Gombos, Kupuszina és Szilágyi közös művelődési rendezvénye. Az előadások változatosak és igen színvonalasak voltak. Az idei rendezvény a Benedek Elek-évforduló jegyében zajlott.
Január 24-én, vasárnap érkezik Kupuszinára a Négyesfogat, a négy falu - Doroszló, Gombos, Kupuszina és Szilágyi - közös művelődési rendezvénye. Az előadás 17,00 órakor kezdődik, a belépődíj 80 dinár.
A Nyugat-bácskai Négyesfogat – mely során négy település egyesületeinek szakcsoportjai mutatkoznak be egymásnak, készítenek közös műsorokat – január 10-én a gombosi, 11-én a bácskertesi, 16- án a doroszlói állomása után január 31-én, az idei házigazdánál, Szilágyin zárta útját.
_k.jpg)

