Hírek (2006 február)
2006. február 8-án, szerdán este 18,00 órai kezdettel a könyvtárteremben előadás lesz a termelők részére, a következő témakörökkel:
A kupuszinai Önkéntes Tűzoltó Testület megtartotta rendes évi közgyűlését Csizmadia István elnök vezetésével. A jelentésekben kiemelték, hogy a településen az elmúlt évben csak kisebb kéménytüzek voltak, amelyet a lakosok saját erőből is képesek voltak elfojtani.
Kupuszinán a nyugdíjasok bálat szerveztek. Az immár hagyományos mulatságon , mindenki hozott magával egy csomó jókedvet , sőt a tánccipőit sem hagyta otthon a társaság. Az eseményen a környező településekről is érkeztek vendégek. A repertoáron éppen úgy szerepelt a csárdás , mint a kóló, az est a kultúrális sokszínűség és tolerancia jegyében telt el.
Tumbász Attila már tíz éve foglalkozik fő munkaidőben földműveléssel. Ő az egyetlen az apatini község területén, aki a kormánytól vissza nem térítendő eszközöket kapott. A kölcsön egy ipari paprika szárítására és tárolására szolgáló helyiség kiépítésének és felszerelésének negyven százalékát fedte.
A mezőgazdasági termelők számára szervezett programok keretében újabb két előadáson vehettek részt a kupuszinai földművesek. Ezúttal a legfrisebb kérdések kerültek napirendre: A mezőgépek lízingelési lehetőségei és a kölcsönök folyósításának mikéntje, a permetezőgépek karbantartása, a termelői önszerveződés különböző változatai, illetve az előadók személyes tapasztalatai ezen a téren. A második előadás témái leginkább a reprodukciós anyagokról szóltak, gyakorlati példákkal és filmekkel illusztrálva.
Vajdaság Autonóm Tartomány Fejlesztési Alapja pályázatot hirdetett Vajdaság területén induló vállalkozások hosszúlejáratú hitelezésére. A támogatást munkanélküli személyek igényelhetik felszerelés beszerzésére.