Tumbász Attila: nagyobb szükség van a földműves-érdekszervezetekre
Tumbász Attila már tíz éve foglalkozik fő munkaidőben földműveléssel. Ő az egyetlen az apatini község területén, aki a kormánytól vissza nem térítendő eszközöket kapott. A kölcsön egy ipari paprika szárítására és tárolására szolgáló helyiség kiépítésének és felszerelésének negyven százalékát fedte.
A tárolóhelyiség még nincs teljesen kész , további eszközök hiányoznak a munka befejezéshez, ezért továbbra is a régi tárolót használja. Attila elmondta, hogy szülei és házastársa segítsége nélkül nem tudta volna hozzákezdeni ehez a tervhez. Leginkább zöldségfélék termesztésével foglalkozik . Jövőbeni tervei között szerepel meggy és cseresznye termesztése , mivel ezeket a gyümölcsfajtákat szintén lehet szárítani. Kiemelte, hogy ha a földművesek önszerveződése magasabb szinten volna, sokkal inkább törődhetnének azzal amihez legjobban értenek, és nem kellene üzleti tervekkel és adóhatósági bizonylatok tömkelegével szélmalomharcot folytatni.
Tumbász Attila, ahogyan nagyon sokan tájainkon, egyre nehezebbnek tartja saját és családja jövőjét. A nagyvállalatok tőkéjével és lehetőségeivel a magántermelő nehezen veheti fel a versenyt, talán ez is gyorsíthatja a földműves-érdekszervezetek létrejöttét.

_k.jpg)


