"Dunatáj szervezet" címkék a bejegyzésekben

2016. szeptember 25.
Szent István napi ünnepség Zomborban
Augusztus 19-én harmadszor tartották meg Zomborban a Nyugat-bácskai Szent István- ünnepet, a Dunatáj-Egyesülés régiófejlesztési civil ernyőszervezet szervezésében.
2015. szeptember 6.
Kupuszinaiak is részt vettek a Szent István-napi ünnepségen Zomborban
Minden év augusztus 20-án, Szent István napján, a magyarság Szent István királyra és a keresztény magyar állam megalapítására emlékezik.
2012. november 24.
Nyugat-Bácskai Civil Szervezetek IV. Tanácskozása

November 17-én a Nyugat-Bácskai Civil Szervezetek a Dunatáj szervezésével megtartották negyedik tanácskozásukat. Péter István, a Dunatáj elnöke köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjével kitért az elmúlt év eredményeire, nehézségeire és elmondta, hogy az a szerkezeti felépítés amit célul tűztek ki, hogy minden magyar faluban Nyugat-Bácskában egy kiképzett ember segítse a civil szervezetek munkáját, tarthatatlanná vált anyagi, személyi és más okok miatt is.

2012. április 10.
Tapasztalatcsere Muzslyán
A Dunatáj civil szervezet és a Vajdasági Fejlesztési Háló szervezésében, és a muzslyai Császárkert nevű szövetkezet meghívására a kupuszinaiak egy csoportja utazott Muzslyára tapasztalatcserére, és megvitatták az együttműködés lehetőségeit.
2012. március 6.
Újdonságok a földművesgazdaságok bejegyzése körül

Az idei évtől jelentős változások vannak a mezőgazdasági birtokok bejegyzésénél. A tavalyi év végén megjelent új szabályzattal, gyakorlatilag eltörölték a gazdaság megújításának fogalmát, és helyette a változások bejelentése kap főszerepet. Ez azt jelenti, hogy ezentúl nem kell minden év elején meghosszabbítani a gazdaság bejegyzését, de minden változást - új parcellák bejegyzését, meglévők törlését, tulajdonjogi viszonyok változását, vetésforgó vagy az állatállomány változását - be kell jelenteni harminc napon belül.

2012. február 16.
Magyar és szerb nyelvtanfolyam
A Dunatáj civil szervezet 3. alkalommal szervezi meg Zomborban szerb felnőttek részére a magyar nyelvoktatást. A 43 jelentkezőből 13 haladó, 30 érdeklődő pedig kezdő szinten végzi a tanfolyamot. Az előadások végén a hallgatók vizsgát tesznek, és Budapesti kiránduláson vesznek részt. Ezzel párhuzamosan Kupuszinán és Bácsgyulafalván (Telecska) a magyarul tanuló általános iskolás tanulók számára szerb nyelvoktatást is szerveznek.
2011. december 23.
Nyugat-bácskaiak a Magyar Parlamentben
December 9.-én a Civil Összefogás Fórum kezdeményezésére megalakult a kárpátmedencei civil háló, Civil Együttműködési Tanácskozás ( CET ) néven, amelynek célja összefogni a magyarországi és külhoni magyar civil szervezetek munkáját. A Tanácskozás fővédnöke Dr. Schmittné Makray Katalin. A rendezvényre meghívót kapott a Dunatáj civil szervezet is, szavazati joggal rendelkező státusszal. Megfigyelőként jelen volt a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a gombosi Önkéntes Tűzoltó Testület.
2011. november 21.
Dunatáj-nap

- Kommunikációs tréninget és konferenciát tartott a Nyugat-bácskai civilek ernyőszervezete-

2011. május 9.
Magyar állampolgársági kérelmek

Minden kedden és csütörtökön délután 16,00 órától 20,00 óráig a „Dunatáj iroda” segítséget nyújt az állampolgársági kérelmek kitöltésében.

2010. január 20.
"A Dunatáj egy sikertörténet"

A Dunatáj- Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet, január 9- én Kupuszinán tartotta meg évi közgyűlését, ahol a szervezet alapító-és elnökségi tagjai, irodavezetői valamint támogatói voltak jelen.

Oldalak: 1 | 2 | 3 | következő>>>

Utolsó hozzászólások

· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...