"Hét Nap" címkék a bejegyzésekben

2016. április 11.
Az almatermelés az első helyen
Bácskertest, vagy ahogy a helyiek inkább nevezik falujukat, Kupuszinát mindig is szorgalmas emberek lakták. Az egykori Jugoszlávia nagyvárosainak lakosai szívesen fogyasztották a kupuszinai vöröshagymát, babura paprikát, káposztát, karfiolt, az utóbbi évtizedben pedig az almáról jut eszébe sokaknak ez az Apatin községhez tartozó, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 1911 lelket számláló település.
2016. március 14.
Palócország örökös mesemondója
Toldi István a Falvak Kultúrájáért Alapítvány idei vajdasági kitüntetettje
2016. február 18.
Egy "cuki" ember Bácskertesen
Hogy kicsoda Balogh Pál? Ha ezt Bácskertesen ilyen formában kérdezzük meg az első falubelitől, valószínűleg tágra nyílt szemmel, csodálkozva fog visszakérdezni: kicsoda? Pali bácsi saját elmondása szerint ugyanis aki ismeri őt, az csak Cukiként tartja számon falun belül és kívül egyaránt.
2016. január 7.
Tehetségek "bukorban"
Csizmadia Anna népdalénekes legutóbbi kategóriagyőzelme után ismét kupuszinai illetőségű sikert ünnepelhetünk. A Bukrok nevű népdalénekes-páros, Csernai Panna és Koleszár Judit a Fölszállott a páva nevű Kárpát-medencei népzenei tehetségkutató gyerekkorú népművészeti talentumokat felvonultató műsorának középdöntőjéig jutott.
2015. szeptember 30.
Büszkék egymásra
A kupuszinai (bácskertesi) Petőfi Sándor Művelődési Egyesület berkeiben működő Sturcz József Színjátszó Csoportot Külhoni Magyarságért Díjjal ismerte el a magyar állam. A magas rangú kitüntetést augusztus 19-én a magyar Országházban Balogh Pál, az egyesület elnöke vette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól.
2014. március 25.
A virágtermesztésben is fejlődni kell
A nyugat-bácskai kis település, Bácskertes, azaz Kupuszina zöldség- és gyümölcstermesztéséről vált híressé a valamikori Jugoszláviában és a szomszédos országokban. A gazdasági helyzet változása, a beszűkült piac azonban szemléletváltásra kényszerítette a generációkon át jól működő gazdaságokat, s így más, jövedelmező ágazatokban kerestek megélhetést.
2014. február 6.
Közönséget, közösséget teremteni
A kupuszinai Molnár József öntevékeny színész, rendező. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által alapított életműdíjat, Magyar Életfa díjat vett át január 17-én Zentán, a magyar kultúra napja alkalmából tartott központi ünnepségen. A rangos díj kapcsán a műkedvelő színjátszásról, mint közösségi ügyről is beszélgettünk.
2013. augusztus 8.
Kupuszinai ékszerdoboz
Július 26-án ünnepelték Bácskertesen a Szent Anna-plébániatemplom 200 éves fennállását. Az eseményről ft. Bunford Vilmos nyilatkozott.
2013. július 10.
Határokon átívelő népművészet
Június 22-e a népművészet jegyében telt el Bácskertesen — A helyi Népfőiskolai Tagozat, a pélmonostori Baranyai Júlia Népfőiskola és a bajai székhelyű Bácskai Népfőiskola Társaság szervezésében Határokon átívelő népművészeti találkozó címmel hagyományőrző rendezvényt tartottak.
2013. január 14.
Guzsvány Izabella — a nemzet csalogánya
Keiper Kornélia írása a Hét Napban

Utolsó hozzászólások

· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...