2008. február 22.

Képek Kupuszina múltjából és jelenéből

Fridrik Mihály, a bajai Szent László ÁMK Gimnázium 11.c osztályos tanulójának szakmunkája, amely a Magyar Tudományos Akadémia Önálló kutatások, elméleti összegzések című diákpályázatán országos második helyezést ért el.

Képek Kupuszina múltjából és jelenéből

Készítette:
FRIDRIK MIHÁLY
11. c osztály
Szent László ÁMK
GIMNÁZIUMA
Baja
2007

A pályamunka adatai
A pályamunka címe: Képek Kupuszina múltjából és jelenéből
Készítő neve, lakcíme: Fridrik Mihály, 6500 Baja, Horgász utca 4. földszint 3. és/vagy Fridrik Mihály, 25262 Kupuszina, Zombori út 16. Szerbia
A készítő iskolája: Szent László ÁMK Gimnáziuma
6500 Baja, Katona József utca 3.

Bevezetés

A történelmi Magyarország Bács-Bodrog vármegyéjének nyugati határán fekvő Kupuszina változatos múltra tekint vissza. Térségét a kőkorszaktól - de egyes kutatók szerint már régebbről is – szinte folyamatosan lakták. Az elmúlt századok változásai nyomán a falu határából az egykori mocsár vízrendezésével - egyebek mellett - eltűnt a sás, a nád, a szittyó és a káka nagy része. Helyükön ma megművelt földek öntik bőséggel az életet, azaz a haszonnövények hasznosítható részeit. A fejlődésnek köszönhetően az itt élők napjainkban könnyebben jutnak a megélhetést biztosító javakhoz, mint azok az elődeink, akik évszázadokkal ezelőtt nálunk jóval keményebben megdolgoztak a mára letűnt vizivilág haszonvételéért.

Őseim már jó néhány nemzedék óta ezen a tájon, s ebben a faluban élnek. Nagyapám és Édesapám már kicsi gyermekkoromtól elvittek magukkal és megmutatták Kupuszina és a környék értékeit ill. élővilágát. Családnevünk megtalálható a környék földrajzi nevei között: Fridrik-zátonynak nevezik a falu határában, a Duna árterében fekvő szigetet. Pontos helye Édesapám elmondása szerint a következő: Kupuszinától körülbelül 5 kilométerre, a mai élő Duna folyásának irányába, a régi Duna holtág egyik kiemelkedő szárazulatát nevezzük Fridrik-zátonynak. Az elnevezés történetére még visszatérek.

Munkámban szeretném bemutatni a mai Szerbiában, a Zombortól nyugatra fekvő Kupuszina természeti és kultúrtörténeti értékeit: úgy gondolom megismerésüktől indul, majd védelmükön keresztül vezet a megőrzésük felé vezető út.

Rövid helytörténet

Kupuszina a történelmi Bács-Bodrog vármegye székhelyétől, Zombortól körülbelül 10 kilométerrre nyugatra, a Duna bal partján fekvő község. Az 1751 után ide települők a folyó menti természetes magaslatokra építették fel Kupuszinát. A falu az északi szélesség 45°45´ valamint a keleti hosszúság 19° találkozásában terül el. Legnagyobb tengerszint feletti magassága 87,96 méter, a legalacsonyabb részé pedig 78,02 méter. Meg kell jegyezzem, hogy az alapvetően síkvidéki területhez képest a közel 10 méteres szintkülönbség változatos domborzatot takar.


Bácskertes-Kupuszina az Apatin, Monostorszeg és Zombor alkotta szabályos háromszög középpontjában fekszik

A török idők végén itt kevés szerb népességet találunk, az akkori település híres volt hagyma, zöldség és káposztatermesztéséről. Az egyik változat szerint a káposzta szláv nevéből – kupus – származik a település Kupuszina neve, a másik változat a kapucinus rend (a Ferences-rend csuklyát és szakállt viselő, mezítláb járó ágának) nevéből származtatja. A szerb lakosság száma a XVIII. század közepére lecsökkent, így a Királyi Kamara újratelepíttette (1751) a helységet: a mai lakosok ősei ekkor érkeztek ide. A Kupuszina elnevezést a magyar kir. belügyminisztérium 1904-ben Bácskertesre változtatta, majd nem sokkal ezután - 1918-ban - visszatértek a régi névhez (közben 1941-1944 között újra Bácskertes a hivatalos elnevezés). Az 1910-es népszámlálásnál mind a 3205 lakos magyarnak vallotta magát, az 1991-es népszámlálás adatai szerint a 2442 itt élő ember 92%-a magyar.

Az egykori Bács-Bodrog vármegye területének nagy része, így Kupuszina is a trianoni békeszerződés óta Szerbiához tartozik, de elmondható, hogy a történelem viharai között is megőrizte zömében magyar lakosságát. A hézagosan fennmaradt források szerint a mai falu területén a középkorban Hetes, Kishetes, Nagyhetes, Gyűrűhetes és Hapsa falvak feküdhettek. Nagy a valószínűsége, hogy ezek a falvak részben a Sziga szigeten terülhettek el, de ezt a Duna gyakori mederváltozásai miatt ma már pontosan nem lehet tudni. Előzőeket bonyolítja, hogy egy 1751-es okirat 4. pontja magyarázza: Kupuszinát fel kellett építeni. Ez érthető úgy is, hogy itt mégsem volt egy település sem azelőtt. Azonban a forrásokat aprólékosan áttekintve inkább arról volt szó, hogy a települést újabb telepítésekkel nagyobbá akarták tenni.

A faluhoz, az ettől keletre lévő kis Runyanin puszta tartozott. 1751-ben a királyi kamara e helységhez még két pusztát csatolt: délre Aranyost a Duna mellett, s ettől keletre Kis-Bresztovácot. Az 1768-as kamarai térkép szerint a falu határa 1920 hold (48 telek), a Runyanin dűlő 981 hold (24 telek), a Kis-Bresztovác alsó része pedig erdős.

Egy igencsak korai, 1338-ból származó forrásban feljegyzett határnevekből napjainkban még él néhány a közeli Laskó környékén és Kupuszina nyugati határában. A baranyai részen az itt feltüntetett nevek közül azonosítható a Duna-hegy, Ewrwnfoka, a Zygethfoka, az Aldunahegy, a Kerekhegh, a Churnahorda, a Lasiw és a Keregkuz. Aranyán az 1055-ben megejtett határjáráskor följegyeztek egy Hagmastoua megnevezésű határpontot. Ez igencsak érdekes, mivel Kupuszina határának egyik nyugat felé eső térségét ma is Lukoviscsának neveznek, amely magyarul hagymást jelent. Ez a terület a mai Duna kupuszinai részénél a folyó bal partja mentén terül el.

A kupuszinai születésű Fridrik Tamás 1878-ban megjelent könyvében így írt: " A Kucska nevű… szigeten… nagyobbszerű épületek romjai látszanak…", amelyeket a Duna már teljesen magába zárt. Berauer állítása: "lehet, hogy a nép a Dunától költözött át kissé biztosabb helyre, a mai Kupuszina területére."

Napjainkban a falu a vajdasági szórványmagyarság egyik zömében magyarok lakta és népi hagyományait most is őrző települése. A sokszínű népviselet még része a mindennapoknak, amelyek között a régi népszokásokat őrző lakodalmak adják az ünnepeket. Mellettük élnek a karácsonyhoz és a húsvéthoz kötődő hagyományok is.

A vizek szabályozása

A Duna évezredeken át, egészen a XX. század elejéig – a komolyabb töltések megépítéséig – szabadon kalandozott a térségben, s birodalmának keleti határát a mai Kupuszina magasabb fekvésű határrésze jelentette. A folyó a középkorban nem jelenlegi helyén folyt, hanem teljesen a baranyai oldalon, a mai Laskó (Lug) és Vörösmart (Zmajevac) közelében vagy éppen mezsgyéjén.


A múlt emlékét őrző Öreg-Duna maradványa a Kucska nevű határrészben, jelenleg árterület

Kupuszina határában folyt át a Vajas egyik ága. A Duna úgy vágta ketté a Sziga szigetet, hogy az 1900-as évek elején ástak egy mesterséges medret, ami ma is a Duna fő vízelszállító medre. A megmaradt holtág mai neve Sárkány-Duna, amely összekapcsolódik a helybéli elnevezés szerinti Öreg-Dunával és a Duna-Tisza-Duna csatornával.

Az 1958-as térkép földrajzi elnevezése Ampov néven a Kupuszinától nyugatra eső s a nagy Duna és a Sárkány-Duna által képezett sziget részét jelöli. A kupuszinaiak ezt a térséget jellemzően azóta Hampó névvel illetik.

Lukoviscsa valaha a Vajas egyik ága volt. Térsége magaslat, amely még 1762-ben egy szigetként emelkedett ki a Paludesből, az egykori ősmocsárból. Megeshetett az is, hogy ezt a későbbi mocsárrészt a Lukoviscsa és az Operkanca között a középkorban Hagymástavának neveztek.

Ebben a térségben emeltek először gátakat, de a később kiépített töltéseket itt szakította át az árvíz. A Duna vízszintjének átlagos esése Batina és a Vaskapu szoros bejárata közötti szakaszon kilométerenként csak 4,3 cm. Ugyanezen a szakaszon a víz sebessége 3-4 km óránként. Ezek az adatok Apatin melletti szakaszra is jellemzőek.


A Duna-Tisza-Duna csatorna

A Duna Gönyűtől Paksig terjedő szakaszán a fenéken görgetett hordalék mozog, Paks alatt minimálisra csökken a görgetett hordalék, majd Uszód-Gerjen alatt egészen a Dráva torkolatáig csak lebegtetett hordalékról beszélhetünk. Így a Duna Paks és a Dráva-torok között partjait támadja: kanyarulatokat ír le és meanderez. A vázolt viszonyok jellemzőek itt, a Kupuszinától nyugatra fekvő Duna-szakaszon is. A XIX. század második felétől kezdődő szabályozások célja olyan mederviszonyok előállítása lett, amelyekkel egyrészt a hajózáshoz szükséges feltételek hozhatók létre, másrészt a jég levonulását – megelőzendő az árvizeket – lehet biztosítani. A szabályozás módszerét a szükséges mederméretek meghatározását követően az átvágások, a mederelzárások, a homorú oldalon épített párhuzamművek és a domború oldalon létrehozott keresztirányú művek (főleg sarkantyúk) jelentették. Itt, a Zombori Folyammérnöki Hivatal szakaszán, vegyes építési anyagot használtak fel. A mederfeneket és partot kimosódás ellen rőzsepokróc terítéssel biztosították, amelyre nehezékként rőzséből készített és földdel vagy kőtörmelékkel töltött kosarakat süllyesztettek végül az egészet terméskővel burkolták. A lakóhelyem körüli térségben (Kiskőszeg és Apatin között az 1425 és 1401 folyamkilométerek között) a kedvezőtlen kanyarulati viszonyok megváltoztatása és az ehhez szükséges átvágások okoztak sok fejtörést az illetékeseknek. A kidolgozott több változat közül az ún. Blazsovicai és Szigai-átvágásokat választották, amelyekkel a kanyarulatokat középen vágták át. A jéglevonulás szempontjából legkedvezőbb és legolcsóbb átvágás egyúttal azt is jelentette, hogy Vörösmart és Monostorszeg a hajóúttól távol kerültek. A Blazsovicai 3 kilométer hosszú átvágás 1898-1899 között, míg a Szigai 8 kilométer hosszú és 1899-1901 között készült el. Előbbi 6, az utóbbi 16 kilométeres Duna-szakaszt tett holtággá. A kialakult holtág rendszer és környezete napjainkra egy csodálatos, a szukcesszió különböző fejlettségi fokán álló ártéri vegetáció otthona, amelynek változásait figyelem.

A kultúrtörténet értékei

A források szerint Mária Terézia uralkodása idején, az 1700-as évek második felében Vajdaságba német és tót ajkú telepeseket telepítettek. A feljegyzések arról szólnak, hogy a telepítéskor a tutajon érkező családok egyike – a Friedrich család – az egyik Duna-ág a zátonyán akadt föl. A kényszerű megállás végleges megállóhelyet jelentett: nem vándoroltak tovább, hanem itt telepedtek le. Ettől kezdve maradt fenn a Friedrich-zátony név. A terület mára megváltozott és beerdősült, melyet a Duna árterületében kevés víz övez. Egy másik feljegyzés is kapcsolódik a Friedrich-zátonyhoz: az 1800-as évek elejétől a sziget mellett vízimalma volt a Friedrich családnak. A sziget elnevezésének megőrzéséhez járul hozzá a ma is meglévő Nepomuki Szent János szobor, melyet a tragikus körülmények között elhunyt ifjú gyermeküknek állítottak a Friedrich szülők. Az 1833-ban állított Nepomuki Szent János szobor a mai Kupuszina legrégibb emlékműve. (Meg szeretném jegyezni, hogy a családnév a XIX. század második fele táján változott a németes Friedrichről Fridrikre.)

A népi építészet Bács-Bodrog és Baranya vármegyére jellemző sajátosságai az egykor szemes gabona tárolására használt hambárok, hombárok vagy ambarok. Eredetileg szántalpakra építették, falaikat vesszőből fonták és nyeregtetejét szalmából rakták: anyagának beszerzése itt, az ártér peremén nem okozott különösebb nehézséget. Az utcai kerítés közelében és homlokzatukkal a telek főépülete felé fordítva helyezték el őket. A Duna szabályozását követően megnőtt a szántóföldi művelésű területek nagysága, fejlődött a technika és ez éreztette hatását a hambároknál is: az újonnan épültek a szántalp meghagyása mellett gerendavázzal deszkából és cseréptetővel kicsit nagyobb méretben készültek. Belsejüket deszkával rekesztették, az osztás lehetővé tette a különböző gabonák elkülönítését. Ezekből még ma is megtalálható néhány Kupuszinán.


Homlokzati bejárattal rendelkező tornácos hambár szántalppal

A hosszú hambár jellemzője, hogy bejáratát a hosszanti oldalra helyezték

A faluban napjainkban is áll néhány régi parasztház, amely vert falból készült, náddal fedett és oromzata az utcára néz. Az ilyen házak beosztására jellemző, hogy a két szobát középen konyha választja el és velük egy fedél alatt, a hátsó részen kamra ill. istálló is épült. Az alaprajz beosztása a múlt század ötvenes éveitől kezdett változni, addig csak a felhasznált anyagokban történt változás.


Hagyományos alaprajzú és még eredeti állapotában álló ház Kupuszinán

Népi vallásosság

Az újratelepítést elrendelő okiratot 1751. május 14-én Zomborban írta alá Redl von Rothenhausen telepítési megbízott, így Kupuszina e napon ünnepli születésnapját. A falu első temploma 1754-ben, a jelenlegi plébánia épület déli oldalán épült. A korabeli leírások szerint vert falú, nádfedeles és Szent Annának szentelt oltárral készült. Hamar kicsinek bizonyult: az újat 1808-ban kezdték építeni és 1813-ban Szent Anna tiszteletére szentelték. A későbbiekben állaga az újabb felújítások műszaki és anyagi lehetőségeinek köszönhetően folyamatosan javult és korszerűsödött.

A faluban és határában számos olyan szabadtéri szakrális emlékek található, amelyek nagyban hozzájárulnak a vallásosság megtartásához és a hagyományok újjáélesztéséhez. A vallásos közösség emlékei közül legtöbb a kereszt. Ezeket az építtető háza elé állították, és a naponta a legelőre hajtott állatok elleni védelem érdekében bekerítették. Ha a tulajdonos eladta a házát, akkor a keresztet lebontották az új háza előtt ismét felállították. Az állíttató család kihalása esetén a további gondozást a közelben lakó vallásos asszonyok vagy a ház új tulajdonosai vállalták. A felajánlások szövege általában azonos kezdetű: "Isten dicsőségére állítatta, emeltette", végül az állítató(k) neve és évszám következett. A kialakítás jól tükrözi a falubeliek vallásosságát.


Az 1929-ben állítatott Janovits-kereszt

A képes vagy fülkés oszlopok a határban szabadon állnak, a faluban többnyire az építtető házának kerítésébe falazták. Ezeket a kupuszinaiak kápolnának vagy régiesen káplonkának nevezik. A fülkékben főleg szentek szobrai állnak, de van köztük a betlehemi jelenetet kis figurákkal megmintázó is.


Az 1965-ben Fridrik Imre és neje emeltette Jézus Szíve-kápolna

A vallásosság további szép jele a családi házak oromzatának középső részén kialakított Krisztus-monogram, kereszt vagy fülkében elhelyezett szobrocska.


A házat oltalmazó homlokzati Szent Vendel szobrocska

Az 1911-ben állított Szent Flórián szobor

A szabadtéri szakrális helyek talán leglátványosabbjai a védőszentek szobrai. Közöttük legjelentősebb a templom udvarában álló Szent Vendel szobor, akinek egész Bácskában ez az egyetlen szabadtéri ábrázolása. Az 1890-es falutűz emlékét hirdeti a Szent Flórián szobor, a Kárpát-medence pestisjárványainak itteni megszűnésére emlékeztet a Szentháromság és a többi szobornak is fontos szerepe van a falu szakrális életében. Összeszámolva kicsiny községem belterületének és határának szakrális emlékeit elmondható, hogy Silling István adatai szerint 21 kereszt és 22 szobor, képoszlop, káplonka hirdeti az ősök örökségét ill. a kupuszinaiak vallásos érzületét. A mai napig a szakrális helyeket karbantartják; főleg nagypénteken, húsvétkor és mindenszentek ünnepén virágozzák, és gyertyát gyújtanak tövükben; s karácsonykor fenyőfaágak kerülnek köréjük. Mindezeket méltóan koronázza a 2001-ben, Kupuszina 250. születésnapján szentelt kereszt.


Kereszt szentelési ünnepség 2001-ben

A dunai táj élővilága és védelme

A Kupuszina melletti táj egyedülálló természetvédelmi rezervátuma a Felső-Dunamellék, vagy mostani nevén a Gornje Podunavlje. A Duna bal partján 64 kilométer hosszan és 19648 hektár területen terül el, Karapancsától délre Gombosig, 64 km hosszan. Legismertebb és vízi túrákra alkalmas részei környékünkön a Sárkány-Duna, Kupuszinai-Duna és a Monostori-Duna. Nagy részét ártéri erdő borítja, kanálisokkal, mocsarakkal tarkítva. A karapancsai, a baranyai és a kopácsi részekkel egységes egészet képez.

Az ártéri erdők növényvilágát a fafélék közül leginkább fűzfák, erdei tölgyek, magasra növő nyárfák, kőrisfák, galagonyabokrok, míg a lágyszárúak közül többféle orchideafajta, fekete hunyor, magyar árnika, tőzike, stb. alkotják. A tájon 55 féle gyógynövény található meg, valamint a vizeken tündérrózsa-kertek, vízitök, vízililiomok pompáznak. A terület többféle halfajban és vadban különösen gazdag, kitűnő lehetőséget nyújt a horgászatot szeretőknek, valamint a vadászoknak. A vizekben vidrák is élnek, melyekről néha a horgászok ellentmondásosan nyilatkoznak. Augusztus végétől október elejéig a szarvasbikák bőgő hangja tölti be a táj csendjét. A vidék 230 madárfajnak élő-, s mintegy 160 madárfajnak fészkelőhely. A rezervátum lakóhelyet biztosít sok európai ritka és veszélyeztetett fajnak is, közülük legfontosabb a fehérfarkú sas (vagy rétisas) és a fekete gólya.

A táj hatósági védelme 1955-ben kezdődött, amikor az akkori tartományi Természetvédelmi Intézet a Monostorszegi erdőből 1000 hektárnyi területet (rétisas és a fekete gólya fészkelőhelyet) védelem alá helyezett. Nyolc évre rá, Zombor Község Népbizottsága határozatot hozott a Monostorszegi réten 600 hektárnyi erdő (fekete nyár, fehér jegenye, fehér fűz) szigorú természeti rezervátummá nyilvánításáról. Zombor Község Képviselő-testülete 1978 decemberében a Monostorszegi erdőben még 75 hektárt speciális természeti rezervátummá, 6 hektárt természeti emlékké nyilvánított. Jelentős előrelépésnek számít a vidék természetvédelmében Zombor és Apatin községeknek a Természetvédelmi Intézet 1982-es határozata, amivel 10 hektáros területet Felső-Duna mente elnevezéssel Regionális parkká nyilvánítottak. Ezt követően Apatin Község Képviselő-testülete 1987-ben a Mirković bara elnevezésű területet szigorú természeti rezervátummá, a Bestrement környékét ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok genetikai állományának megőrzését szolgáló rezervátummá minősítette. E vidék gazdag növény- és állatvilágában számos védelemre érdemes található, illetve a vidék a Duna meghatározó hatása alatt álló, különböző ökoszisztémák rendszerét foglalja magába. Az elmúlt évszázad kilencvenes éveiben, több, a különleges természeti kincs védelem alá helyezését javasló tanulmány javasolta, hogy a környék természetvédelmét még magasabb szintre kell emelni. Szerbia kormánya 2001 júliusában rendeletet hozott, amivel Zombor és Apatin községek területén 20 hektár felületet Felső-Duna mente néven speciális természeti rezervátummá nyilvánított, mellyel a vidéket a kiemelt természeti javak közé sorolta.

A nemzetközi természetvédelmet illetően a Felső-Duna mente a gazdag madárvilága folytán felkerült az IBA (Important Bird Area) listájára, ugyanis e területen ritka és veszélyeztetett madárfajok fészkelnek, fontos terep az északi fajok migrációja és telelése szempontjából. Az UNESCO-nak az IUCN és az EURONATUR alapítvány támogatásával működő MaB programja felvette a vidéket a leendő bioszféra-rezervátumok sorába. Emellett a terület védelmét beiktatták a WWF hatáskörébe tartozó Danube–Carpathian programba. A Duna mente egy olyan nagyobb, természeti egység része, amely áthúzódik a szomszédos Horvátország és Magyarország területére is. Mivel mindhárom államban kiemelten védett a táj – Horvátországban a Kopácsi Rét Természeti Parkkal, Magyarországon a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal határos –, a Duan ezen része a természeti javak államhatárokon átnyúló védelmét igényli.

Befejezés

Számomra Kupuszina életem legfontosabb alapköve. Az itteni táj gazdagsága, a betelepülésünk óta megőrzött kulturális és népi hagyatékaink minden falubeli számára az otthon melegét, szeretetét és tiszteletét jelenti. Az otthon szó számomra – még ha mostanában időm java részét Baján is töltöm – Kupuszinát jelenti. Emlékeim mind hozzákötnek őseim azon küzdelmeihez, melyet mi – a felnövekvő nemzedék - viszünk tovább. Mivel jó ideje zárt nyelvi szigetként élünk a környezet sokáig nem tudta igazán megismeri e falu embereinek életmódját és szokásait. A helyzet a mai napokra már szerencsére fordulópontra jutott, mert hagyományink őrzői egyre több helyen mutatják be a ránk jellemző gazdag színvilágot. Hagyományink egyik fontos őrzői - a néptáncosok és a zenészek közé tartoztam sokáig, sajnos jelenlegi középiskolai tanulmányaim miatt ezt meg kellett szakítanom, s most egy ideig szüneteltetem. De nem hanyagolom el, sőt a jövőben sok embernek igyekszem bemutatni örökségünket.

Őseim előrelátását és gondoskodását bizonyítja, hogy minden körülmények között vigyáztak azokra a személyes tárgyaikra, amelyeket a mai napig lakodalmakkor és más ünnepségekkor felöltenek. Ezeket a ruhákat a családom is féltve őrzi: ezek jelentették, és jelentik számomra elődeim életmódjának és szokásainak továbbélését. Örökségünk kitartó erőt ad, s általa mintha a múlt elevenedne meg. Jövőbeni terveim között az építészeti hagyatékok ápolása, valamint építészeti emlékek keresése és feltárása, valamint szokásaink az új generációknak való átadása szerepelnek. Iskoláim befejezése után Kupuszinára visszatérve szeretném örökségemet továbbadni.

Irodalom

Dudás Antal: Szülőfalum századjai: adalékok Kupuszina alapításához és telepítéséhez. Subotica: Szabadegyetem, 1992.

Fridrik Tamás: Bács-Bodrogh vármegye földrajzi, történelmi és statisztikai népszerű leírása. Szeged, 1878. 186-188. p.

Iványi István: Bács-Bodrog vármegye földrajzi és történelmi Helynévtára, Szabadka, 1906. II kötet

Milenko Beljanski: Hetes és Kupuszina története a tizennyolcadik század végéig. Zombor, 1974

Silling István: Megszentelt jeleink. A 250 éves Kupuszina szabadtéri vallási emlékei Kupuszina, 2001





Utolsó hozzászólások

· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...