Hírek (2004 december)
Kupuszinára megérkezett a Mikulás.Bejárta a falu utcáit,meggyozodve arról, hogy valóban sok a jó és szófogadó gyerek akik megérdemelték a csomagot A gyerekek versekkel és dalokkal kedveskedtek a Mikulásnak. A Télapónak segítoi is akadtak a Krampuszok személyében, akik mindenkit elláttak virgáccsal is az ajándékok mellett. A Mikulás minden sarkon megállt, ahol már várta ot a sok-sok gyerek.
A József Attila általános iskolában az idén tágabb teret szenteltek az ünnepnek, így a hagyományos templomi betlehem mellett itt is felállították a Jézus születésének helyét mintázó makettet. A betlehem készítésénél jelentős szerepet játszott az is, hogy a lehető legnagyobb mértékben legyenek hűek településünk hagyományaihoz, ezért a szobrok mellett helyet kapott a fonott kalács, fokhagyma , illetve mindazok a kellékek és tárgyak , amelyek őseink ünnepeit is színessé tették.
Karácsony közeledtével igyekszik mindenki jót cselekedni. A Szent Anna templomban az iskolás gyerekek játékokat, cipőket, ruhákat hoztak, hogy a rászorulók válogathassanak belőle és ezzel is szebbé tegyék a Karácsonyt a szegényebb sorsúak számára is. A Caritas helyi szervezetének tagjai, Wéber Mária és Guzsvány Angéla koordinálták a tevékenységet.
Kupuszinán karácsonyi műsort tartottak , amelyen részt vettek ma falu fiataljai, az iskolások, a művelődési egyesület . Molnár József szavalatával nyűgözte le a közönséget. A jelenlévőket Koleszár István köszöntötte, majd bemutatták a Kisjézus születését ahogyan ez a mai korban történne meg , Tóth Zsaklina koreográfiáját a Gyertyák táncát a Step tánccsoport adta elő. Ezután a helyi énekkar karácsonyi dalokat és vidékünkre kevéssé jellemző módon , de nagy sikerrel spirituálékat is előadott Koleszár Nándor vezetésével. A művelődési házban a falu apraja és nagyja képviseltette magát a közös szeretetünnepen.
A Karácsony alkalmából, a Helyi Közösség és az Egyház ajándékokat osztott ki a gyermekeknek. A kisiskolások alkalmi műsorral köszöntötték az ünnepet. A helyi Szent Anna templomban a falu apraja nagyja nagy számban vett részt a szentmisén.