Előadások a termelőknek
A mezőgazdasági termelők számára szervezett programok keretében újabb két előadáson vehettek részt a kupuszinai földművesek. Ezúttal a legfrisebb kérdések kerültek napirendre: A mezőgépek lízingelési lehetőségei és a kölcsönök folyósításának mikéntje, a permetezőgépek karbantartása, a termelői önszerveződés különböző változatai, illetve az előadók személyes tapasztalatai ezen a téren. A második előadás témái leginkább a reprodukciós anyagokról szóltak, gyakorlati példákkal és filmekkel illusztrálva.
Habár az elmúlt évekhez képest a mezőgazdaságból élők több lehetséges úton indulhatnak el, ez azt is jelenti , hogy a régi módszerek és reflexek már biztosan nem bizonyulnak nyerőnek. Azok, akik képesek lesznek a világgal változni és jól dönteni, megmaradhatnak a piacon, de nagyon sok vesztese is lesz ennek a harcnak. A mostani trendek abban az irányba mutatnak, hogy a magántermelő csak szövetségben élhet túl és az aktuális politika is a kölcsönök folyósításánál a szervezeteket részesíti előnyben. Egy, erősen a mezőgazdaságra támaszkodó ország esetében egyáltalán nem mindegy az egész társadalom számára, hogyan is alakulnak a dolgok. Reméljük , ettől már nem lesz rosszabb.








