2005. augusztus 18.

Beszámoló a Kupuszinai Nyárról

Jól sikerült a Kupuszinai Nyár elnevezésű rendezvény . A kétnapos ünnepségsorozaton részt vettek magyarországi vendégek is, Ádándról és Kaskantyúról. A színvonalas programban ki-ki megtalálhatta a neki megfelelőt, a felhőtlen szórakozástól az irodalmi-művészeti programokig.

A rendezvény szombaton, 13-án kezdődött az ádándi vendégek fogadásával, majd délután focimeccs volt az ádándi és a helyi futballcsapat között (az eredmény 1:1). Este közös kulturális műsor volt, ahol bemutatkozott az ádándi Népdalkör , és a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési egyesület zenészei, énekesei, illetve versmondói. Vasárnap kenyérszentelésre került sor a Szent Anna templomban . A megszentelt kenyérből a misén résztvevők is részesültek. Ezután irodalmi találkozóra került sor , amelyen Török Péter a Tuladunai című művét ismerhette meg a közönség. A mű 1914-ben játszódik és az akkori élet eseményeit dolgozza fel. A könyvet Dr. Silling István méltatta. Külön érdekesség, hogy a 86 éves szerző egy élet munkáját fektette a most megjelenő színműbe. Délután a Süllő sporthorgász egyesület otthonában került sor a Játék határok nélkül ismert játékos vetélkedőre, amelyen Kupuszina civil szervezetei és a vendég együttesek bizonyíthatták rátermettségüket. A következő versenyszámok szerepeltek: matracfutam a vízen, traktorhúzás, "emberszédítés", "big kugli", karikafűzés a vízben, vízhordás, "pénzforgatás", "talicskázás". Az idei játékokon részt vett Ádánd és Kaskantyú csapata is. Idén a serleg a sportegyesülethez került. A rendezvény során sok barátság szövődött , s remélhetőleg áll az ígéret, hogy a közeljövőben ismét találkoznak.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA