2006. március 16.

A Délvidék első köztéri Petőfi-szobrának felavatása

Kupuszinán az első délvidéki köztéri Petőfi Sándor szobor leleplezésével vette kezdetét az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, valamint a magyar sajtó napja tiszteletére rendezett ünnepi műsor, amelynek közös szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a helyi Petőfi Sándor művelődési egyesület volt.

 A szobornál Tompa Péter tárogatózott majd a Nemzeti dal következett Kövács Frigyes színművész előadásában. Szoboravató beszédet Lezsák Sándor magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum képviselő csoport tagja mondott. Méltatta Petőfit és a szabadságharcban résztvevőket, kegyelettel emlékezett meg mindazokról, akik a hazáért adták vérüket, kitért az október 5-i eseményekre és elmondta, hogy csak együttesen tud a magyar nép felemelkedni és érvényesülni. A beszéd után koszorút helyezett el Petőfi szobrához Lezsák Sándornéval, a lakiteleki Népfőiskola igazgatójával, Csampa Zsolt az országgyűlés honvédelmi bizottságának tagjával és Püski András országgyűlési képviselővel.

A megemlékezés virágait a belgrádi magyar nagykövetség, a szabadkai magyar főkonzulátus, az 1956-os Kárpád-medencei emlékbizottság valamint a Magyar Nemzeti Tanács képviselői helyezték el, a horvátországi magyarok nevében Szenn Péter lelkipásztor, a Református Keresztyén Egyház Ifjúsági Gyermekmissziójának vezetője, a Szülőföld Alapítvány tanács tagja és Szabó Lajos lelkész koszorúzott. A környező falvak és városok képviselői mellett Apatin község nevében Miodrag Bakić, a falu önkormányzata nevében Péter István, a szilágyi művelődési egyesület nevében Horváth Béla elnök és Csernai Buják Szilvia, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácsának nevében Dudás Károly alelnök és Pál Károly elnökségi tag, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nevében Koleszár István, Forgács Csilla és Csorba Nándor, a helyi József Attila Általános Iskola nevében Csíkos Sándor igazgatő és Szenn Lídia tanárnő koszorúzta meg Petőfi mellszobrát. A Bécsi Európa-klub nevében Pusztai Csaba koszorúzott. Magyarországról Kaskantyú, Ádánd és Ágasegyháza képviselői voltak jelen.

Ismeretes, hogy március 15-én a magyar újságíró díjat is átadják, a Napleány-díjat. A Dévavári alapítvány díját az idén Kartag Nándornak, az Újvidéki Televízió újságírójának ítélte oda a kuratórium, a díj megindoklását dr. Szöllősi Vágó László ismertette. Ezután ünnepi műsor következett, ahol felléptek Csizmadia Anna, Csizmadia Zolt, a Step táncegyüttes, Guzsvány Izabella szopránénekes és Török Forgács Gabriella zongoraművész, Koleszár Nándor klarinétművész, a Bokréta táncegyüttes valamint az egyesület kórusa. Köszönőbeszédet Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és Molnár József, a helyi művelődési egyesület elnöke mondott, aki megemlékezett az egyesület fennállásának 60 évéről.

A Délvidék első köztéri Petőfi-szobra magyarországi szobrász házaspár, Lantos Gyöngyi és Máté István alkotása.





Utolsó hozzászólások

·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA