2006. május 23.

Árvíz 2006!

Az áprilisi árvíz sajnos a "Süllő" sporthorgász egyesületet sem kerülte el. A Duna szinte minden év tavaszán árad ,ez a Sárkányos vízterületeit is érinti. Minden évben emelkedik a vízszint, a mi horgászterületeinken is. Az idén is emelkedni kezdett.

 Az áradás kezdetén, április elején még örültünk is annak hogy ilyen jó a vízállás, abban reménykedtünk hogy majd az idén is jó feltételek lesznek a tavaszi íváshoz, de sajnos a késöbbiekben már ijesztően feljött a víz. Amikor az épület teraszánál volt kénytelenek voltunk védekezni. Gyűlésünkön úgy döntöttek az elnökségi tagok hogy homokzsákokkal kellene körülrakni az épületet. A horgászegyesület szorgos tagjainak köszönve két sor homokzsákkal meg lett akadályozva, hogy a víz az épületbe hatoljon. Sajnos a víz átszivárgott a zsákok mellett és a repedésekből is. Ez ellen búvárpumpákkal próbáltunk védekezni. Két búvárpumpa ezt a problémát megoldotta.

Egy hét múlva újfent kiderült hogy kevés a homokzsák ezért még egy munkaakcióra volt szükség. Még két sor zsák lerakása után újbol biztonságban tudtuk az épületet. A víznyomás annyira megnőtt hogy a két búvárpumpa már nem győzte kilökni ezt a vízmennyiséget, ezért egy benzines "Tomos" pumpával kellett megoldani gondjainkat.

Centiről-centire, de sajnos tovább növekedett a víz, nőtt a nyomás,szükség volt még egy pumpára. Egy nagykapacitású benzines pumpával sikerült újbol megoldani godjainkat. Guzsvány István és Kezdorf Andrej éjszakánként is felkelve megakadályozták hogy víz kerüljön az épületbe.

Mivel nem volt jele annak hogy apadni fog a víz és kiadásaink is drasztikusan emelkedtek, az elnökségi gyűlésen egyhangúlag arra szavaztunk hogy a teraszrészt el kell árasztanunk. A fő épület bejárataihoz homokzsákokat raktunk, de sajnos valamenyi víz oda is bejutott.

Most már csak abban reménykedünk hogy hamarosan leapad a víz és minden visszatér a régi kerékvágásba. 





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál