2006. július 24.

Leaszfaltozták a fehérföldi utat

Befejezték a Fehérföld fennmaradt földes szakaszának aszfaltozását. Tavaly nyáron csak az út fele készült el, pénzhiány miatt. A munkálatokat a Somborputevi végezte a Helyi Közösség megrendelésére, a mintegy 300 méternyi, három méter széles útszakasz elkészítése több mint kétmillió dinárba került, amit a községi költségvetésből pénzelnek. Az útépítők a temető járdáját is felújították.

Szintén a Helyi Közösség megbízásából történt az utcai árkok kimélyítése, valamint az átfolyók kitisztítása is. A munkálatokat már tavaly elkezdték, akkor sikerült elvégezni néhány kritikus utcában. Az idén további utcák kerültek sorra, többek között az Apatini út és a Zombori út, de pénzhiány miatt az idén sem tudják elvégezni az egész faluban az árkok kimélyítését. Pedig az elvezető árkok már négy évtizede nem voltak kitisztítva, s a tavalyi esőzések alkalmával egész utcarészek álltak víz alatt.

A Helyi Közösség egy másik jelentős beruházása a vízhálózat csomópontjain a sahtok kiépítése és kibetonozása. Mintegy hatvan saht kiásásáról és betonozásáról van szó, a munkálatok értéke kétmillió dinár. Ez a beruházás azért is lényeges, mert előfeltétele a vízhálózat további korszerűsítésének - például az azbesztcsövek cseréjének vagy a csövek mechanikus tisztításának. A munkálatok nem a tervezett ütemben haladnak, a régi azbesztcsövek miatt.

Ami a víztisztítót illeti, az objektum nagy része elkészült, a szűrők a helyükön vannak, s annak befejezése hamarosan várható. Így még az idén tiszta vizet ihatunk.

A víztisztító épülete Az egyik újonnan kiépített saht A fehérföldi út

Címkék: Helyi közösség



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál