2006. augusztus 9.

Kupuszináról rajtol az V. Tour de Délvidék

A Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete (DMISZ) által már négy ízben megrendezett, a Délvidéken teljesen újszerű rendezvény az idei évben is folytatódik. Nevéből adódóan a Tour de Délvidék egy gazdagon színesített kerékpártúra, amelynek célja, hogy minél több fiatal (s kevésbé fiatal) látogasson el a Délvidék eldugott magyar szórványfalvaiba.

 Az idei évi túra rendhagyó lesz, hiszen három országban (Szerbiában, Horvátországban és Magyarországon) fog zajlani, s 2006. augusztus 12-20-a között a kerékpáros forgatag Bácskertestől Pécsváradig fogja végigjárni nyugat-Bácska, Szlavónia, Baranya és a Mecsek változatos tájait. Ez egy túra, s mindenki autonóm módon állíthatja össze útvonalát, egyedüli megkötés, hogy az éjszakai helyszínekre mindenkinek meg kell érkeznie. Napközben az érintett településeken előre leszervezett helyi emberek mutatják be településüket. Az esti helyszíneken vagy csendes, tábortűzes éjszaka vagy pedig fergeteges szabadtéri buli lesz a program. A Tour de Délvidéken nincs sem nevezési, sem részvételi díj, de a résztvevőknek ellátásukat maguknak kell megszervezniük (az esti településeken tudnak majd mind hideg, mind meleg élelmet vásárolni). A szállásuk pedig a magukkal hozott sátrak lennének (a sátorhelyet, s a fürdési lehetőséget viszont a szervezők biztosítják minden helyszínen). A szervezők a résztvevők részére biztosítják mind az eszközöket, mind a kellékeket a kerékpárok esetleges meghibásodásának elhárítása esetén. A szervezők szállító-eszköze szállítja a résztvevők csomagjait az esti helyszínek között, s az esetlegesen elfáradó résztvevőket is a következő esti helyszínre. A résztvevők összevárása Kupuszinán lesz, augusztus 12-én, szombaton. A program napközben csónakázás, fürdés a közeli Duna holt-ágaiban (természetvédelmi körzet), este pedig egy zenés, táncos szabadtéri ismerkedési est, a magyarországi NSZK együttes (stílus: ska) koncertje, majd egy helyi dj közreműködése mellett.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál