2007. március 30.

Zenés műsort készít Mióta József

A kupuszinai Mióta József táncdalénekesként és dalszerzőként egyaránt ismert, dalait hallhatjuk a különböző rádiók Önök kérték műsoraiban. A kupuszinai Petőfi Sándor művelődési egyesület az idén ünnepli megalapításának hatvanadik évfordulóját, s Mióta József harminc éve vesz részt az egyesületi munkában.

Először a helyi Gyöngyösbokrétában szerepelt, hét évig rendszeresen föllépett. Állítása szerint az a műsorszerkezet, amelyet a messze földön ismert kupuszinai néptánccsoport ad elő, abban az időben alakult ki. Az idők során természetesen sok minden változott, József elmondása szerint akkoriban a táncosok nem a legfiatalabb korosztályból kerültek ki, mint napjainkban. Az akkori néptánccsoport sok vendégszereplésen vett részt, egyebek között még az épülőfélben levő paksi erőmű pilléreinél is táncoltak.

A zene szeretete családi vonás Miótáéknál, de az énekléshez azok a falusi táncmulatságok vezettek, amelyeket a mai napig emlegetnek az idősebbek és amelyeket mamás-táncként őriz az emlékezet. Ezek műsorán a táncdalfesztiválok műsorából is szemezgettek, és a népszerű dalok életre szóló élményt nyújtottak mind a fellépőknek, mind hallgatóságuknak.

Mióta József részt vett a vajdasági táncdalfesztiválokon is, s ez a megmérettetés két évben is sikert hozott. Lehetősége nyílt alkalmazásra az Újvidéki Rádió énekeseként, azonban kötődése szülőfalujához erősebbnek bizonyult. Azóta három sikeres dalest műsorszervezője és dalénekese volt, amelyeken lánya, Lívia is énekelt.

A lelkes énekes egy kazettát és egy CD-t adott ki, amelyen jórészt saját szerzeményei hallhatóak, de tartalmaz feldolgozásokat is. A nagy terv egy újabb szerzői est színrevitele Kedvenc dalaim címmel. Elképzelése szerint ez a műsor nem csupán saját szerzeményeket tartalmazna, hanem sokkal inkább olyanokat, amelyek mély benyomást tettek rá. A forgatókönyvben harmincszereplős színpadképet látott elő: táncosokkal, énekesekkel, zenészekkel.

A bemutató a közeljövőben várható.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál