2008. május 23.

Negyvenezer dinár a nem kommerciális gazdaságoknak

A Mezőgazdasági Minisztérium új rendelete értelmében az idén is negyvenezer dináros támogatásra jogosultak a nem kommerciális mezőgazdasági birtokok. A támogatást azok a bejegyzett termelők igényelhetik, akik betöltötték hatvanötödik életévüket, nyugdíjjogosultak, legalább tíz évig fizették a nyugdíjbiztosítást mint földművesek, vagy már kapják a földművesnyugdíjat.

A támogatás azoknak is jár, akik nem kommerciális gazdaságban szerepelnek mint a gazdaság tagjai, és érvényesek rájuk a fenti feltételek. Fontos tudni, hogy a nem kommerciális gazdaságok nem igényelhetnek semmilyen más támogatást, kivéve a tejprémiumot és a bérbeadott föld utáni támogatást. Ez azt jelenti, hogy nem igényelhetik a bevetett terület után járó hektáronkénti 10 000 dináros támogatást, ill. a dízel üzemanyag utáni támogatást sem. A nyugdíjasoknak csak a megfelelő űrlapot kell kitölteni a támogatás igénylésére, aki még nem nyugdíjas, szükséges a státuszról és a befizetett évekről szóló bizonylatot mellékelnie, melyet a nyugdíjbiztosítótól kell beszerezni.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA