2008. szeptember 23.

Összefogással előrébb jutni

Nyugat-bácskai falvak lehetőségei, civil konferencia Bácskertesen – Megalakul a Fejlesztési háló

Nagy érdeklődés mellett tartotta meg a Nyugat-bácskai Civil Szervezetek I. Konferenciáját szombaton a bácskertesi Művelődési Egyesület helyiségeiben a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet. A rendezvény célja a regió szükségleteinek, illetve problémáinak felmérése, a civil szervezetek közötti együttműködés létrehozása és közös programok kidolgozása volt. Egy évvel ezelőtt négy falu: Bácskertes (Kupuszina), Szilágyi, Gombos és Doroszló vezetőinek összefogásával alakult meg a régiófejlesztési civil szervezet, azzal a céllal, hogy közösen segítse a térség fejlesztését. A szervezethez azóta csatlakozott Bezdán, Nemesmilitics és Bácsgyulafalva (Telecska) is.

A konferencián részt vevő 38 szervezet megközelítőleg 100 résztvevőjét Péter István, a Dunatáj civil szervezet elnöke köszöntötte, majd Bujdosóné Lengyel Eszter, a miskolci EU-projektmenedzsment szakértő és szakközgazdász tartott előadást a civil szervezetek helyzetéről a 21. században. Egy civil szervezetnek nagyon fontos szerepe van egy térség fejlődésében, mert sokkal emberibb, és nagyon érzékeny a megjelenő problémák iránt, emelte ki a projekttervezési szakértő. Az európai uniós források legkönnyebben partneri munkával hívhatók le, amihez meg kell tanulni együttműködni. Az előadások után a résztvevők csoportokra bontva bemutatták saját településük és foglalkozási körük értékeit, majd feltérképezték a problémáikat és a fejlesztési terveiket. A beszámolókból kiderült, hogy a 7 településen többek között nagy gondot jelent a magas munkanélküliség, vagyis a rossz munkalehetőség, a kommunikáció, sok esetben nem tudnak egyes pályázati lehetőségekről, és a szervezeteik számára nem tudnak megfelelő helyiséget biztosítani.

– Nagyon tetszett a mai napban, hogy együttműködtek a résztvevők, valóban elbeszélgettek a lehetőségekről, és nagyon jól alkalmazták a módszert, amit bemutattam. Nem megfelelni akartak, hanem részesei voltak a munkának. Az volt az alapvető hit, hogy lehet változtatni a dolgokon. Nem muszáj ugyanazt a gyűrődéses utat bejárni – ecsetelte a nap végén a miskolci szakközgazdász. Az EU nem támogatni akar, hanem befektetni szeretne, ezért úgy kell pályázni, hogy az unió elhiggye, hogy érdemes befektetnie, számolt be Dr. Papp Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöki tanácsadója.

- Sohasem tartottam Nyugat-Bácskát szórványnak, de demográfiai okokból sajnos az. Ezért magunkra kell találnunk. Élni kell a lehetőséggel, és a tartományi képviselőkkel tartani kell a kapcsolatot, ki kell építeni egy hálót, mert ez az útja a megmaradásnak. Ugyanis az EU-s források felkutatása részben a tartomány, de a régió feladata is. Regionális szinten jó pályázatokat kell írni, és szem előtt tartani,, hogy a civil szféra az, aki eldönti, merre kell haladni – biztatta a jelenlévőket Dr. Papp Árpád.

– Nyugat-Bácska olyan vidéknek számított, ahol leoltják a villanyt. Ma a konferencián kiderült, hogy ez nem igaz. Nem leoltani, hanem egy erősebbre kell cserélni, mert van tudás, akarat és görcsös ragaszkodás. Az elmúlt 20 évben hozzászoktunk ahhoz, hogy a lehetőségek egyre csak szűkülnek, de ma már olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudunk olyasmit kitalálni, ami ne lenne megvalósítható. Ehhez egy olyan háttér, műhely és intellektuális tér kell, ami ma megvalósult. A választások utáni koalíciós tárgyalások során ugyan méltatlanul háttérbe szorult a vajdasági magyar lakta területek gazdasági és infrastrukturális fejlesztésére szánt Fejlesztési haló, de a közeljövőben civil szervezetként bejegyzésre kerül, és biztosítani fogjuk a működéséhez szükséges eszközöket – számolt be Pásztor István, a VMSZ elnöke. A Dunatáj civil szervezet nevét és szakértelmét tudja adni olyan szervezetek projektjei számára, amelyek nem bejegyzett jogi személyek (pl. kézműves egyesületek), illetve segíteni tud nagyobb terveknél is, mint ahogy a doroszlói Szentkút felújításánál és a bácskertesi ipari park létesítésénél tették, közölte Péter István, a civil szervezet elnöke.

– A Dunatáj fenntarthatóságát abban látom, hogy a civil szervezetünk irodavezetőit Eszter segítségével október folyamán EU-s projektmanagerekké képzem át – közölte végezetül Pelt Ilona, a civil szervezet titkára. A napot eredményesnek ítélték a szervezők, és a civil szervezetek által kitöltött kérdőívek alapján októberben kidolgozzák a nyugat-bácskai falvak fejlesztési stratégiáját. A konferenciát látogatásával megtisztelte ®ivorad Smiljanić, Apatin polgármestere is.

 

Diósi Árpád

Forrás: Magyar Szó





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál