A zenés műfajok megbecsülése
Műkedvelő színjátszásunk egyik meghatározó jellemzője a műfaji sokszínűség. Azt hiszem, hogy azok, akik figyelemmel kísérték és kísérik színjátszóink munkáját, meggyőződhettek állításom igazáról, és nemcsak hogy meggyőződhettek, hanem őszinte elégedettséggel (s talán egy kis büszkeséggel is) tapasztalhatták azt a bátor, fenntartás nélküli határozottságot, amellyel színjátszóink a különböző "fajsúlyú" színpadi műveket műsorukra tűzték/tűzik!
A színpadi alkotások műfaji sokszínűsége persze sok mindent elárul, sok mindent megtudhatunk színjátszó csoportjaink, amatőr színházaink műsorpolitikai elkötelezettségéről, arról, hogy milyen szempontok határozták/határozzák meg darabválasztásukat, egyáltalán tevékenységüket. Továbbá a különböző műfajok összetételéből azt is megtudhatjuk, hogy melyek azok a színpadi művek, amelyek domináns szerepet játszanak, amelyek iránt színjátszóink leginkább érdeklődnek, és melyek azok a műfajok, amelyek mindinkább háttérbe szorulnak.
Színjátszó mozgalmunk egészének repertóriumát böngészve (egy évtizedre visszamenőleg) arra a következtetésre jutottam, hogy a színpadi műfajok aránya, műfaji hovatartozásukat tekintetében lényegesen módosult. Amíg ugyanis a múltban a zenés műfajokat gyakran tűzték műsoraikra színjátszóink, addig a mögöttünk maradt jó néhány esztendőben az irántuk való érdeklődés, elkötelezettség fokozatosan csökkent, úgyhogy manapság már csak elvétve akad olyan színjátszó társulat, amely zenés darab bemutatására vállalkozik, különösen akkor, ha mondjuk, operettről van szó.
Elvétve, mondom, mert azért akad még olyan színjátszó együttes, amely évtizedek óta következetesen kitár a zenés műfaj mellett. S ezúttal a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszóira gondolok!
Bácskertesen az első színielőadást id. Sturcz József rendezte, 1919-ben! Az akkor verbuválódott társulat A cigány című dalos népszínművet mutatta be. Már maga a cím is arra utal, hogy a prózai szöveg mellett az ének és a zene is alkotóeleme volt a darabnak. Tudom, hogy nem valami rendhagyó dologról van szó, már ami a darabválasztást illeti, hiszen nem egy helyen, nem egy kis közösségben, amikor a színjátszók először adtak életjelet magukról, amikor először léptek közönség elé, általában zenés darabot választottak! De viszont azt is tudom, hogy Bácskertes mind a mai napig hű maradt a zenés műfajhoz, hogy az 90 esztendő után is meghatározza a falu színjátszóinak műsorpolitikáját! Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a zenés műfajnak kultusza van Bácskertesen!
Ennek a kultusznak a megteremtésében, kétségkívül jelentős szerepe volt az idősebb Sturcz Józsefnek, majd később, fiának, ifj. Sturcz Józsefnek. Id. Sturcz József 36 esztendőn keresztül őszinte elhivatottsággal igyekezett gazdagítani a falu, az ott élő közösség szellemi életét. Kántortanítóként számára a zene (elsőként megalakította az egyházi férfikart) ugyanolyan fontos volt, mint a pedagógusi munka (s ezen belül a színjátszókkal való állandó foglalkozás)!
Ifj. Sturcz József apja nyomdokába lépett, és ott folytatta, ahol az édesapja abbahagyta. (1946-ban vonul nyugdíjba id. Sturcz József.) Mindjárt hangsúlyozni kell, hogy ifj. Sturcz József nemcsak a műkedvelő színjátszás elkötelezettje volt, hanem a zeneművészetet is rendkívül szerette: komponált, számos magyar nótát szerzett. 1947-től egészen a nyolcvanas évek közepéig tette a dolgát, szolgálta hűségesen a falu közösségét.
A két Sturcz József után nem következett be stagnálás a falu művelődési életében. A tanítványok folytatták a munkát, a tanítványok, akikből nem hiányzott az ügybuzgalom, az elszántság, akik nemcsak őrizni kívánták az elődök eredményeit, hanem tovább is akarták vinni őket!
Néhány évvel ezelőtt a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszói bemutatták Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. Nagy sikere volt, és a szakma egy része is elismeréssel fogadta az előadást. Persze voltak, akik lekicsinylő mosollyal vették tudomásul a bemutató tényét, és anélkül, hogy látták volna a produkciót, eleve megkérdőjelezték műsorra tűzését, mert hogy, legalábbis véleményük szerint, egy ilyen nagy horderejű, összetett feladattal a falusi színjátszók nemigen tudnak megbirkózni?!
Természetesen senki sem vonja kétségbe, hogy valóban összetett feladatról van szó, hiszen a társművészetek (az ének, a zene, a tánc) ,,összefogására' van szükség, ezek az alkotóelemei a műfajnak, és ezek formálják egységes szerkezetté az operettet.
Akkor úgy éreztem és érzem ma is, hogy sokan még nem ismerik Bácskertest, annak művelődési életét, nem ismerik a falu műkedvelésének sokrétűségét, azoknak a szakosztályoknak a munkáját, amelyek hosszú évtizedeken keresztül -- nyugodtan állíthatom -- rendhagyó eredményeket értek el és érnek el ma is. Említettük, hogy a beszéd (a próza), az ének, a zene, a tánc, alkotóeleme az operettnek. Nem említettük viszont, hogy ezek az elemek, külön-külön is minőséget képviselnek, jelentős eredmények születnek a szakosztályokban. Így például a színjátszó szakosztály, a zenei szakosztály, a néptánccsoport, az ötventagú vegyes kórus, a Step társastánccsoport, a Krajcárkák (eredeti bácskertesi népdalok), aztán ott van a néprajzi csoport, az irodalmi szakosztály, hogy a különböző zenekarokról ne is beszéljek. Tehát az operett minden elemét a minőség határozta meg, az a minőség, amely, egyik-másik szakosztálynak köszönhetően szerves része lett az előadásnak.
Bácskertes tartalmas, gazdag sokrétű művelődési életének egy kis fejezetéről igyekeztem szólni. S csak hangsúlyozni tudom, hogy a zene kultusza nemcsak a múltban, hanem napjainkban is jelen van a falu művelődési életében. Ezt a zenés műfajok, főleg az operett iránti érdeklődés, elkötelezettség érzékeltette velem, habár tudom, hogy ez csak egy mozaikja az említett kultusznak. Pedig, ugye, nemcsak a különböző szakosztályok igazolják ezt. Sokan vannak még, akik valahogy háttérből, szerényen építenek azokra az alapokra, amelyeket a nagy elődök vetettek meg. Így például ott van Dienes László magiszter, a zene, a zeneművészet kiváló ismerője, pedagógusa, vagy az a tény is sokat mond, miszerint az apatini zeneiskolának kihelyezett tagozata van Bácskertesen (Kupuszinán)és a zeneiskolának, mármint az apatininak, nem más az igazgatója, mint a bácskertesi (kupuszinai) Koleszár Nándor! Végezetül csak ezt mondhatom: a bácskertesi (kupuszinai) színjátszók sohase adják fel azokat műsorpolitikai szempontokat, amely eddig is, hosszú évtizedeken keresztül meghatározták munkájukat! Ezzel tartoznak a ,,két tanító bácsinak', a két Sturcz Józsefnek, de tartoznak a falunak is, és nem utolsósorban önmaguknak!
Szerző: FARAGÓ Árpád
Forrás: Hét Nap
