Nem tervszerűen, de módszeresen

Silling István: Herceg Jánost olvasva. Grafoprodukt, Szabadka, 2009
Fekete J. József

Herceg János születésének századik esztendejére több helyen és különböző módon emlékeztek, emlékeztünk a Vajdaságban, ki-ki lehetősége, választott műfaja szerint. Körzeti jellegű szavalóversennyel, iskolai színdarabbal, képzőművészeti alkotótáborban készült művek kiállításával, az író első novelláskötetének hasonmás kiadásával, sokszerzős tanulmánykötet megjelentetésével, tudományos konferenciával, portré-, pontosabban dokumentumfilmmel... egyéni kezdeményezéssel életre hozott rendezvényekkel leginkább.
Nem tudom felmérni a centenáriumi műsorok és kiadványok visszhangját, azt viszont igen, hogy nem kell szégyenkezniük mindazoknak, akik kivették részüket az ünneplésből, akik kötelességüknek érezték a főhajtást és a szembe-nézést. Azt viszont úgy hiszem, nem voltunk sokan, akik időt szakítottunk a megsüvegelésre, vállaltuk a szembe-nézést, nem csak az íróval, hanem művének utóéletével. Ennek következtében bizony pironkodtunk is: Herceg Jánost nem olvassák, nem tanítják, nemzedékek kerültek ki iskolákból, amelyek vagy olvastak tőle valamit, vagy inkább nem, mintha továbbra is a múlt század ötvenes éveiben gyártott, akkor forradalmiságból vagy tudatlanságból fakadó – ki tudja ma már? – elferdített kép élne róla tovább, miszerint Herceg János a polgári irodalom kriptaszökevénye. Pedig távolról sem az, soha nem is volt a polgári irodalom – legyen az éppen jó vagy rossz, mindegy –szószólója, hanem elkötelezett avantgárd, mindazok irodalmi beszédének előkészítője, akik az említett igazságtalan cédulát ragasztották neve mellé, meg azoké is, akik a Herceg-kötődést ma már nem érzik, nem vállalják, nem hiszik. Különös, hogy a Herceg-műveket a centenárium alkalmára fordításban – de kevés van belőlük! – újraolvasómutattak rá művének frissességére, szellemiségének nyitottságára, alkotói bátorságára, művének időszerűségére, kifejezésmódjának modernségére. Ennek ellenére egyetlen műve nem jelent meg fordításban az évfordulóra, s ami számukra még fájóbb, Magyarországon se jelent meg ebből az alkalomból egyetlen könyv se a hercegi ouvre-ből, pedig az írónak bizony volt mondanivalója a magyarság számára, függetlenül attól, hogy Trianon hova lökte, szakította, vagy éppen hagyta. De ez is az évforduló hozadéka, a szembe-nézés vállalása nyomán feltáruló mulasztások egyike. Az emlékező ugyanis a már halott író szemébe is képes belenézni és a tekintetéből kiolvasni a kérdést, vajon szelleme, műve, példamutatása jelen van-e a nyomdokában járó pályatársai, a műveit olvasók-hallgatók, és ne legyünk álszerények: a magyarság mai énképében.
Silling István egyik Herceg János tisztelőinek, műve ismerőinek és azoknak, akik vállalták a szembe-nézést: a centenáriumi év végén kötetet jelentetett meg Herceg Jánost olvasva címmel. A szembe-nézés bátorságával, hiszen miként Bálint Péter irodalomtudós mondta Debrecenben Vitéz Mihály emlékművénél költő születése 236. évfordulóján – „az író megnyilvánulása: tagadhatatlanul mindig egy bizonyos szem-szögből való szembe-nézés; kiváltképpen is az, ha egy-egy önmaga jelentésén is túlmutató pillanatban, egy maga választotta író-előd előtt kell színt vallania.”
A nyelvészdoktor Silling István nem a centenárium alkalmából futott neki a Herceg-életműnek, hanem – talán a provincia dicséreteként is értelmezhető gesztussal – folyamatosan olvasta azt, és ahol alkalma adódott – nyelvészként, néprajzkutatóként, interjúkészítőként – le is írta mindazt, amit a művel és a szerzővel szemközt tapasztalt, ami – mai szóval mondva – számára átjött a tisztelt és becsült alkotó művéből. A nem tervszerűen, de módszeresen végzett szövegvizsgálatok eredményei – nyelvészeti, művelődéstörténeti tanulmányok, cikkek – most egy tetszetős kötetben, szellős tördelésben, válogatott Konjović-alkotások beiktatása mellet láttak napvilágot a szabadkai Grafoprodukt kiadásában, 150 oldalon, Hózsa Éva körültekintő, figyelmes, és mindenek előtt Herceg és Silling munkásságát teljességében ismerő előszavával.
Hogy mi is a provincia dicsérete? Egyfelől gondoljunk Herceg János életútjára: élt és dolgozott Budapesten, ahonnét elmenekült, Újvidéken, Belgrádban is letelepedhetett volna: ehelyett Zomborban maradt – ám a volt megyeszékhely sem tartotta meg, az író előbb Kiskőszegen, majd Doroszlón vert tanyát. Silling István meg Kupuszina szellemiségében él. Bejárta a világ számára érdekes szegleteit, szellemében ettől tágabb horizontokat ostromolt, szinte gyermekként lépett a szellemi atyja, Herceg János nyomdokába, és – bizonyára nem indokolatlanul – arra törekszik, hogy megteremtse Kupuszina méltó helyét a Vajdaság irodalmi, nyelvészeti, művelődéstörténeti mappáján.
Herceg János szerette Kupuszinát szerette az ott fellelt, romlatlan népi emlékezetet, nyelvhasználatot, a népviselet gazdagságát, a szokásrend gyökereit. Ennek kapcsán született Silling István jubileumi kötete, amiben nem magát hangsúlyozta, nem arról értekezett, hmiként olvassa mai érdeklődőként Herceg Jánost, hanem arról, hogy mit hagyott olvasóira a száz éve született szerző.
Nem csupán Herceg Jánosról, hanem Zomborról, Kupuszináról, a világról beszél. Az író iránti alázatból, művei iránti megbecsülésből indul ki, hogy saját – szakmai – tükrében szemlélve szűrje le (olvasója számára) azokat az említésre és megőrzésre fontosnak tartott elemeket a terjedelmes életműből, amelyeket nyelvészeti, helytörténeti, művelődéstörténeti szempontból vizsgált meg, alkalomszerűen, tanácskozásra készülvén, vagy éppen az íróval folytatott hosszas beszélgetés nyomán.
Herceg János Silling István számára az ősebb író volt, akire fel lehetett nézni, akivel jókat lehetett beszélgetni, akinek írásaiban fel lehetett fedezni mindannak az irodalmi lenyomatát, amiről olvasóként emlékeiben, vagy szülei emlékezetében megőrzött hely- és eseményrajzok alapján, képzőművészeti érdeklődése révén, de nem ritkán levéltári kutatásai nyomán reflektálhatott. Olyan alkotói világképpel szembesült a Herceg-szövegekben, amely megfogalmazta a maga kihívásait, rákérdezett e világkép, vagyis önmaga érvényességére, vállalhatóságára. A Herceg-életmű által megszólított olvasó természetesen a maga nyelvén válaszolt: íróként, nyelvészként, tanárként, művelődéstörténészként, néprajz-, helytörténet- és éltári kutatóként és a Herceg János-i értelemben vett homo universalisként. Silling István Herceg Jánost a maga (végtére közös) lokálpatriotizmusa és világra nyitottsága kettős fényének árnyaltsága közepette idézte meg.
Olvasata historiográfiai, néprajzi, apokrif és szakrális vallási kutató, a képzőművészetre is kitekintő, az embert és a művészt közvetlenül megszólító. Silling István tanulmánykötetével elsőként áll azok közt, akik a centenárium idején szükségét érezték a szembe-nézésnek, a rekapitulációnak.

Fekete J. József (forrás: Magyar Szó)