2010. augusztus 17.

Az identitás meghatározója: Kupuszina

Ünnepek és hétköznapok – Dr. Silling István köszöntése

A hatvanesztendős Silling István nyelvész, néprajzkutató, művelődéstörténész, a nyelvtudományok doktora munkásságát méltatta Kupuszinán az az ünnepi rendezvény, amelyen a szerző legújabb kötetét mutatták be. Az Ünnepek és hétköznapok című tanulmánygyűjtemény a vajdaságiak hajdani és mai népéletéről közöl írásokat. A Petőfi Sándor MME könyvtárának termében összegyűlt népes közönséget, valamint a könyvet megjelentető Életjel Kiadót képviselő Dévavári Beszédes Valériát Janovics Mária magyartanár üdvözölte. Az ünnepelt életútját, munkásságát ismertetve elsősorban a szülőfaluhoz való szoros kötődésre mutatott rá, mint motivációra a kutatómunkában, hangsúlyozta továbbá a tanári útmutatást – főként Penavin Olga részéről –, ami segített felismerni e közösség eredeti értékeit.
Megtudtuk, hogy dr. Silling István közel három évtizede foglalkozik a vajdasági magyarok népi vallásosságával. Lévén, hogy a szűkebb pátriája egy multietnikus régió, a tanár úr kutatta nemcsak a magyarok, hanem a szerbek, a horvátok és a sokácok népéletét is.
Dévavári Beszédes Valéria szintén igen sokoldalú kutatónak, embernek, alkotónak minősítette kollégáját, kiemelve néprajzi munkássága fordulópontjait. Mint mondta, legelőször az archaikus népi imádságokkal foglalkozott, majd az azóta is folyamatosan bővülő nyelvjárási szótárt készítette el. Tette mindezt a lokális etnikai specifikumok tágabb összefüggéseinek figyelembevételével. A kiadóvezető fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy az ünnepi könyvbemutatóra éppen abban a közösségben kerülhetett sor, amelynek mindennapjait a kötet taglalja.
Dr. Silling István eddig megjelent tizennyolc (ebben az esztendőben három!) könyvéről szólva elmondta: izgalmas táptalajnak bizonyul nem csupán Kupuszina, az egész Nyugat-Bácska is. Szeretettel beszélt erről a régióról, ahol – mint fogalmazott – igenis érdemes maradni, élni.
Az esten közreműködött Csizmadia Anna ifjú népdalénekes születésnapi köszöntő előadásával, a Krajcárka népdalkórus egy vallási népénekkel, valamint Dévavári Beszédes Valéria külön kérésére a Kurta farkú fecske című, témába vágó népdallal.




Lennert Tímea (forrás: Magyar Szó)





Utolsó hozzászólások

·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA