2011. március 22.

Musical a bácskertesiek színpadán

Március 20-án, vasárnap tartotta meg legújabb darabjának bemutatóját a bácskertesi (kupuszuinai) Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturc József Színjátszó Csoportja az egyesület színháztermében. Arthur Freed – Nacio Herb Brown Ének az esőben című musicalének színre vitele huszonöt fiatal műkedvelőt mozgatott meg a szó szoros értelmében.

A rendezővel, Molnár Józseffel, valamint a táncokat koreografáló Demeter Tót Zsaklinával beszélgettünk a nem mindennapi bemutatóról. Molnár József elmondta, hogy több mint negyven éves színjátszó-rendezői pályafutása alatt volt már alkalma több zenés produkciót megvalósítani a színpadon. Leginkább operettekről volt szó, de nagy álma volt mindig is, létrehozni egy musicalt – vallotta a bácskertesi műkedvelők rendezője, majd hozzátette: ezt az előadást most Tóth Zsaklina koreográfusukkal közös örömként élték meg.
– Én ebben teljességgel magamra találtam, olyannyira, hogy el tudnék képzelni a következő években egy musical-sorozatot is akár – kapcsolódik a beszélgetésbe Zsaklina.

– Hogyan történik a szereplők toborzása Önöknél?

– Nagyon örülünk, hogy a hosszú évek óta sikeresen teljesítő színjátszóink példája az egészen fiatalokat is hasonló babérok megszerzésére ösztönzi. A próbák időpontját egyre nehezebb összeegyeztetni, mivel sokan vidéken tanulnak. Ezért is alakult úgy, hogy a főszereplőket azokból a színjátszókból válogattam, akikkel minden nap, akár több órát is tudtunk próbálni. – válaszolta a rendező.

A megvalósítási folyamatról Demeter Tót Zsaklina elmondta, hogy nehézségeik a zenei anyag megszerzésével kapcsolatban adódtak. Végül Amerikából szerezték be. Magyar nyelvű dalszöveghez azonban már nem tudtak hozzájutni, ez az oka, hogy a dalok angol nyelven hangzanak el. A próbákról a koreográfus elmesélte:
– Családias hangulat uralkodott, kedves rendezőzőnk hatvanadik születésnapját is együtt ünnepeltük meg. A hazai közönség fogadtatásától tartottunk kissé, musicalt előadni, angol zeneszöveggel… Aggodalmuk azonban nem bizonyult jogosnak, a közönséget magával ragadta a történet.

– Meg az ötletesség, a kidolgozottság...
– Igen, úgy érzem, sikerült a legfontosabb, kialakult egy kommunikáció, hatás–visszahatás a színészek és a közönség között – válaszolta Molnár József.

A tájolási tervekről a csoport vezető-rendező elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók péterrévei Találkozóján való megmérettetés előtt, április 2-án Doroszló látja vendégül az Ének az esőben című musiclat. Rengeteg időt és energiát fektettek a produkcióba – mondta, igazán annak örülnének ha a környékben minél többen lennének kíváncsiak a bácskertesi színjátszó csoportra, hiszen mindig is elsősorban ennek a tájéknak az emberét tekintették célközönségüknek.

Lennert Tímea

(Forrás: vmmi.org)





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA