2011. augusztus 16.

A Szent István szobor leleplezése Apatinban

Vasárnap, augusztus 14-én Apatinban nagyszabású rendezvény volt a város 1000 éves  évfordulójának alkalmából. A jubileumi megemlékezésre  Varga Attila gödöllői szobrászművész alkotása lett adományozva  a városnak. A szobor  a Magyar Munka és Érték Alapítvány  ajándéka, amely 140 cm magas, süttői mészkőből lett készítve, a talapzata szintén süttői mészkőből készült. A mellszobor értéke  hárommilliókétszázezer forint.

Az ünnepségen részt vett Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Pásztor István a  VMSZ és a  Vajdasági Tartományház elnöke, Apatin város alpolgármestere Bakić Miodrag. Bunford Vilmos kupuszinai esperes plébános, Orcsik Károly szilágyi plébános, valamint Dolinszky Árpád evangélikus szuperintendens megszentelték első magyar királyunk mellszobrát és három nyelven - magyarul, horvátul és németül mondtak imákat, áhitatokat. Kupuszina vezetősége, az iskolaigazgató a  Millenniumi Tábor lakóival, több magyarországi vendég és persze a környező falvak és Apatin lakosságának jelenlétében. A rendezvényen szerepeltek a magyarországi Szentendre tamburazenekara, a kupuszinai fúvósok, néptáncosok szilágyiról és kupuszináról, apatini iskolások.
Az ünnepség után a díszvendégek a „Banja Junaković”  gyógyfürdőben voltak megvendégelve.
Szent István mondása szerint:”Akkor szép a rét, ha sokféle virág borítja.” Ezen frázis alapján telepített nemzeteket nemcsak a mostani Magyar Köztársaság területére, de az akkori hon  minden tájára az első magyar király. Így lett Vajdaság is az évezred során „sokszinű rét”, amit a nemzetek sokfélesége lakja. Példa ez azok számára, akik nem tudnak nemzetiségük miatt egymás mellett  élni. Fejlődni, egymástól tanulva lehet. Minden nemzetnek megvan a saját magaviseleti formája. Ezt el kell fogadni. A kereszténység, legyen az római katolikus,  görög katolikus, evangélikus, református az elfogadásra tanít. Első Szent királyunk ezt belátva cselekedet. Így  íródott neve és személyisége örökre a történelembe.


Címkék: avatás jubileum



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA