2011. július 8.

Halfőző verseny

Június 29-én tartották meg a hagyományos halfőző versenyt a  Süllő Sporthorgászegyesület szervezésében. Helyszíne a kupuszinai Horgászotthon volt, ahol huszonöt bogrács halat főztek a versenyzők, és még több tíz bogrács főtt társaságoknak és vendégeknek.

A hal kiosztása után a bejelentkezett versenyzők előkészítették bográcsaikat, a tüzelőt, és délután fél hatkor elkezdődött a főzés, amely 45 percig tartott.

A halászlé elbírásása az öttagú zsűri munkája volt, tagjai: Štumberger Ljudevit, Stunić Milan, Vukšić Nedeljko, Kupuszináról  pedig Balog Pál. A bírák Grbid Gojko és Višekruna Branko voltak.

A helyezések egyrészt nem voltak meglepőek, hiszen két versenyző minden évben a három hely egyikét viszi el. Valami titkos receptjük lehet, ha minden évben ilyen jókat főznek. A harmadik helyezést Asztalos István kapta, a második helyezést Csizmár Gábor, az első helyezést Szlámecska Mária, aki az Aranybogrács apatini versenyén fog részt venni.

A díjazott társaságok ünnepeltek, a halfőzés és a vacsora kellemes térzene mellett zajlott, amit Péter Mihály és Maros  István biztosított.





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál