2012. március 1.

Az idén is sok a vadkár

Kupuszinán már több évre visszamenőleg keletkeztek vadkárok, így az idén is. Főleg a kucskai határban vehető észre, de a többi határrészben is. Számos kárjelentés érkezett a csősztől és a földtulajdonosoktól. A károkat többnyire a szarvasok és az őzek okozzák. A gyümölcsösökben ezek az állatok leeszik a termőrügyeket, a konyhakerti veteményesben pedig megeszik az áttelelő zöldségféléket (téli káposzta, téli kelkáposzta, spenót). A Vajdaság Erdei közvállalat nem igazán tudja megfelelően kordában tartani a vadat, és nem tudja kellőképpen kezelni a fennálló helyzetet, ami a vadkárokat illeti. A Helyi Közösség reagált a tulajdonosok bejelentéseire, és megbeszéléseket kezdeményezett a Vajdaság Erdei közvállalat zombori kirendeltségével. A vállalat megígérte, hogy pár napon belül a töltés alatt húzódó védőkerítésen lévő lyukakat megjavítják, és egyben felkérte a gyümölcsös- és szántóföld-tulajdonosokat, hogy járőrözzenek és mozogjanak a földeken, hogy elriasszák a szarvasokat és őzeket. A keletkezett károk kifizetésére még nem született megfelelő megoldás, de napirenden van ez a kérdés is.

Címkék: mezőgazdaság



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál