2012. április 6.

Íjászmegmérettetés Kishegyesen

2012. március 24-én, szombaton, Kishegyesen a Dombos Feszt helyszinén, a Hegyalja utcában és környékén tartotta első hivatalos versenyét a Bácsér Szabad Íjászegyesület. A belgrádi íjászszövetség áldásával a verseny megkapta a vajdasági nyílt terep-íjászi minősítést, amit a szervező, Szalma István ügyesen nemzetközi versennyé avanzsált, mivel két magyarországi klubot is meghívott. Ám ügyes szervezése ellenére sem ment minden zökkenőmentesen, ugyanis az ecseri íjásztársainknak nem sikerült átjutniuk a szerb határon „fegyvereikkel”, pedig nem hont foglalni jöttek. Eme kellemetlen intermezzo ellenére csoportosan érkeztek íjászok a szélrózsa minden irányából, Szabadkáról, Cservenkáról, Zentáról, Becséről, Temerinből, Újvidékről, Belgrádból, Hódságról, sőt egyéni nevezések is történtek Topolya illetve Káty településekről.

A verseny megnyitóján jelen volt Kishegyes polgármestere Csóré Róbert és ifj. Juhász Bálint a kishegyesi Helyi Közösség tanácselnöke is. Nagy Tibor a házigazda, Bácsér Szabad Íjászegyesület nevében üdvözölte az egybegyülteket, majd pedig Szalma István és Teodor Cserevicki versenybíró röviden ismertette a versengés szabályait.

A verseny FITA szabályzat szerint zajlott. Különböző távokról három lövést kellett leadni a szabványos, különböző átmérőjű lőlapokra. A pálya minőséges mivoltát a gyakorlott íjászok is megerősítették, ugyanis a hagyományos távok mellett volt pár érdekesség is, mely próbára tette a sokatlátott íjászokat. A csapatversenyben a házigazda vitte a pálmát, tagjai jó szereplésének köszönhetően.

A klubot a Nyugat-bácskai körzetből Doroszlóról Tallósi Anasztázia, Brindza Mátyás és Gellér Viktor, míg Kupuszináról/Bácskertesről Sulc Dorcka, Tadián Viola, Pap Virdzsinia, Szitás Anita, Szlámecska Lóránt, Tadián Zsolt, Pap Leonárd, Buják Szabolcs, Dubac Jenő és oktatójuk Bagi Szabolcs képviselte. Hosszas küzdelem során a kitartás és a kemény munka meghozták gyümölcsüket, számos érem született. A nap fénypontjaként csapatunkból a dobogóra több íjász is felállhatott életkorának és „fegyvernemének” megfelelő kategóriában: Tallósi Anasztázia 1. hely (longbow/hosszúíj), Szlámecska Lóránt 1. hely (longbow/hosszúíj), Szitás Anita 1. hely (tradicionális íj), Pap Virdzsinia 2. hely (tradicionális íj), Tadián Zsolt 2. hely (tradicionális íj), Pap Leonárd 3. hely (tradicionális íj), Tadián Viola 1. hely (tradicionális íj), Sulc Dorcka 3. hely (tradicionális íj) és Gellér Viktor 1. hely (tradicionális íj). Ezúton is gratulálunk a versenyzőknek és minden kedves íjásztársnak.

B.Sz.
(Forrás: Doroszló Portál)


Címkék:



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál