2012. július 26.

Kupuszinai vendégek a magyarországi Rimócon

Kupuszinaiak jártak a magyarországi Rimócon. Ez a település a teljesen palóc Nógrád megyében található, és 7 km-re fekszik a szlovák határtól. Néhány éve indult a barátkozás, azóta pedig a két település felvette egymással a kapcsolatot a kultúra terén is. Nemrég itt szervezték meg a "Palóc Szőttes" népművészeti találkozót, amit egyébként minden évben megtartanak. Ezen a rendezvényen a környező települések vesznek részt, mindenki egy rövid műsorral, néptánccal, népzenével, népdallal vagy népszokások bemutatásával. A kupuszinaiak ennek a kétnapos rendezvénynek voltak a díszvendégei, ők zárták a műsort. A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Krajcárka népdal köre régi népdalokat énekelt. Csizmadia Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia elsőéves hallgatója szólóban énekelt népdalokat. Toldi István, mesemondó pedig mesét mondott. A vendégeknek szivélyes fogadtatásban, szép vendéglátásban volt részük. Sok kiránduláson vettek részt, többek között megnézték Hollókőt, a múzeumfalut, és a szécsényi ferences templomot és kolostort, amely a 14. században épült. Reméljük ez a gyümölcsöző kapcsolat folytatódik majd.

Címkék: nemzetközi



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA