2012. október 8.
Naperőmű létesül?
A kupuszinai Helyi Közösség tanácsa rendkívüli ülést tartott, annak kapcsán, hogy az Aproelektro nevű cég képviselői megkeresték a vezetőséget, azzal a szándékkal, hogy áramfejlesztés céljára napelemeket telepítsenek az ipari övezetbe. A tanács az ülésen meghatározta a helyét és a javasolt bérleti díját a területnek. Ez az adat nem publikus, mivel a cég más községektől is kért árajánlatot. Péter István tanácselnök a részletekről szólva elmondta, hogy Szerbia is aláírta azon nemzetközi egyezményt, melyben vállalja, hogy az alternatív energiákból előállított villamos áramot résztámogatásban részesíti. Ez az egyezmény ad teret az ilyen befektetéseknek. A projekt összértéke 1,5 millió euró. A naperőmű jó idő esetén 1 MW teljesítménnyel üzemelne. Természetesen fontos szempont, hogy munkahelyeket is hoz magával a befektetés. Éppen ezért a hivatalos községi ártól kisebb összegért szeretnék bérbe adni húsz évre a területet, és remélik, hogy a többi szerv is megadja a szükséges engedélyeket a létesítmény kiépítésére.
Címkék:
Helyi közösség



