Tanítani szeretnék, és énekelni, énekelni, énekelni – beszélgetés Csizmadia Annával

Mint arról már hírt adtunk, a kupuszinai (bácskertesi) Csizmadia Anna lett a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny győztese az énekes szólisták kategóriájában. A versenyre egyébként 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A vajdasági díjazott többek között élményeiről, a versenyről és terveiről beszélt a Vajdaság Mának.

Így, a verseny után hogy érzed magad, milyen a közérzeted?

- Jól vagyok, köszönöm. Egyrészt kimerített, de azért hihetetlen mértékben fel is töltött a verseny és a körülötte kialakuló légkör.

A közönségfelmérései adatok szerint volt olyan este, amikor akár 2,4 millió ember is követte a műsort – ez az adat hogyan hatott rád a kamerák előtt és most mit érzel, ha a közönségedre visszagondolsz?

- Úgy érzem, hogy akárhányan nézték volna, ugyanezt produkálom, mert ha ketten is néznek, csak nekik énekelek, akkor is ugyanazért álltam volna a színpadra. Persze egy bizonyos stresszt okozott, hogy tudtam, az egész világ magyarsága nézi a műsort, főleg, hogy a népzene nem is egy színpadra termett műfaj. Nehéz abban a két-három percben érzéseket közvetíteni, amikor 10 kamera forog körülötted és már csak a stúdióban is legalább kétszázan figyelnek rád – megszokni nem lehet, elfogadni talán igen. Figyelmen kívül kell hagyni a rád szegeződő tekinteteket, magadba vonulni, befelé fordulni és onnan merítve énekelni egy jót.

Azt mondod, bárhány embernek is énekelsz, ugyanaz a célod.

- Az elvem, hogy igenis ki kell állni és hirdetni kultúránkat, mert ha mi nem tesszük meg, az utánunk következő generációk se fogják és elveszik legtöbbet jelentő kincsünk. Minden egyes versenyfordulóban tehát az őseink hagyatékának ápolása volt a célom.

Már a jelentkezéskor ezt tartottad szem előtt?

- Nem azért jelentkeztem, hogy magamat képviseljem és mutogassam. Nem is az volt a fontos, hogy milyen a sminkem és milyen ruhát viselek, hiszen mindezek mellékes szereplői az előadásnak, a produkciónak – hanem hogy részese legyek a hagyományápolásnak, azon fal építésének, ami a ránk hagyott értékeket védi.

Egyébként maga a jelentkezés ötlete honnan jött?

- Minden év áprilisában megszervezik a budapesti Táncháztalálkozót, ahol mindig a népzene kerül a központba. Ott osztogattak mindenféle szórólapokat, így került hozzám a Fölszállott a páva felhívása is – akkor eltettem a füzetembe, majd július környékén találtam rá ismét és jelentkeztem, habár nagyon féltem a média világától - de valójában ha egy más szempontból tekintünk rá, nem kell félni tőle.

A verseny mentorain túl számos szaktekintély fordul meg egy ilyen volumenű versenyen. Akár tőlük, akár pedig magától a szituációtól mit nyertél, mivel gazdagított?

- Az én mentorom Nyitrai Mariann volt, aki egy kiváló szakember és nagyon jó népdalénekes, rengeteget lehet tőle tanulni. A versenynek magának örültem, jó volt ott lenni, együtt olyan emberekkel, akiknek hasonló az érdeklődési köre. Nem versenyként tekintettünk a Fölszállott a pávára, hanem az egymás előtti tisztelgésnek éreztük. Ezen felül persze nagyon jól esett a szakemberektől érkező gratuláció-áradat és a tanácsok is.

Bácskertesről indult az életed, a karriered, majd Szabadkán tanultál, most pedig Budapesten vagy egyetemista. Mindebből mit vittél magadra Fölszállott a pávára?

- Szerintem az alázatot nem lehet megtanulni, azt gyakorolni kell kiskorunktól kezdve. Nekem ehhez adottak voltak a körülmények, emiatt főleg a szüleimnek tartozom hálával. Ezen felül a dalaimat, a dalokhoz való hozzáállásomat mind a felsorolt helyeken gyűjtöttem be.

Konkrétan honnan erednek ezek a dalok, hol találkoztál először az énekkel, mi életed első zenei momentuma és később mit neveznél még mérföldkőnek?

- Édesanyámnak nagyon sokat köszönhetek, tőle tanultam a legtöbb népdalt. Nagyon kevés felvétel van a gyermekkoromról, de van egy bizonyos – azon már két és fél évesen népdalt énekeltem. Azt hiszem az volt az első népdal és azóta csak éneklek és igyekszem minél több dalt megtanulni különböző dialektusterületekről. Az általános iskolai tanulmányaim alatt sokat léptem fel Csíkos Sándornak köszönhetően, a Zeneiskolában Kanalas Zsófia volt a tanárnőm, neki is sok mindent köszönhetek. Rendszeresen részt vettem előbb a Szólj síp, szólj! vetélkedőkön, majd a KNV-n, a Középiskolások Népzenei Vetélkedőjén. Azután jelentkeztem a főiskolára – félve. Azt mondják kishitű vagyok, például mert azt hittem nem vesznek fel, de végül első próbálkozásra sikerült és most kiváló szakemberektől tanulhatok. Féltem Budapesttől, a nyüzsgő nagyvárostól, a lakosaitól, mert előtte mindig egy olyan közösségben éltem, amelynek tagjai közvetlenek voltak velem, de azt hiszem sikerült megszoknom.

Mennyire volt összehangolható az egyetemista élet és a Fölszállott a páva körüli teendők sorozata?

- Sokat készültünk a versenyre, már egészen pénteken reggel meg kellett jelenni a televízióban és egészen a szombat esti élő adásig megfeszített volt a tempó – szerintem minden versenyzőt valamilyen szinten fizikailag kimerített ez a folyamat, de megérte és nem volt gondom az egyetemmel sem.

Akkor a közelgő ünnepek kiváló pihenési lehetőséget is jelentenek. Mik a további terveid – elsősorban most, az új évben, illetve később, tanulmányaid befejeztével mivel szeretnél foglalkozni?

- Pénteken hazamegyek – ez nagyon boldoggá tesz, mert a verseny óta csak kétszer jutottam haza egy-egy napra. Pihenek egy sort, azután készülök teljes gőzzel a januári koncertekre, például fellépek a Művészetek Palotájában, meg a Hagyományok Házában is. Az egyetem befejezése után pedig haza szeretnék menni, mert úgy érzem, hogy otthon, Vajdaságban nagy szükség lenne egy diplomás népzenészre. Annyi amatőr, de magas színvonalon működő népdalkórus és tánccsoport van, viszont sajnos Bodor Anikó már nincs ott, hogy kérdéseikkel hozzá fordulhassanak. Tanítani szeretnék, tanácsot adni és énekelni, énekelni, énekelni!

Rizsányi Attila

Forrás: Vajdaság Ma