2013. február 21.

Választási eredmények

Vasárnap, február 17-én három községben tartottak tartományi parlamenti pótválasztásokat, Apatinban, Szenttamáson és Nagybecskereken. Apatin községben helyi közösségi választás is volt. Szilágyin két polgári csoport osztozik a mandátumokon, az Együtt Szilágyiért 327 szavazattal 6, a Rizsányi Attila vezette Szilágyi Fejlődéséért 293 szavazattal pedig 5 helyet tudhat magáénak.

Kupuszinán a helyi közösségi választáson az 1803 bejegyzett választó polgárból 1101 személy ment ki szavazni, ez 61,06 %-ot tesz ki. A Vajdasági Magyar Szövetség listája 797 szavazatot kapott, ezzel az eredménnyel 11 helyet szerzett, míg a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjas Párt és az Egységes Szerbia listája 268 szavazatot kapott, ezzel 4 helyet szereztek a helyi tanácsban. Emellett 36 érvénytelen szavazat volt. A mostani választási eredmények is megmutatták, hogy minden szavazatra szükség van, tudniillik Kupuszinán csak 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a VMSZ listájáról bejutó 11 személy helyett 12 jusson be, az másik listáról pedig a 4 személy helyett csak 3 személy.

Molnár Keri Erzsébet, a VMSZ listavezetője elmondta, hogy meg vannak elégedve a szavazás eredményével, szép számban kimentek szavazni az emberek, tehát megértették a dolog lényegét. Sajnálatát fejezte ki a külföldön élő és dolgozó kupuszinaiak miatt, mivel az ő voksaikra nem számíthattak, de a kupuszinai nép összefogása így is nagyon jó eredményhez vezetett, amiért külön köszönet jár.

Március 3-án a második forduló lesz megtartva, amelyen a Tartományi Képviselőház képviselőire kell majd mégegyszer szavazni. A két jelölt, aki a legtöbb szavazatot kapta: Dr. Dragan Rastović (4221 szavazat) és Dr. Bruno Urbanovski (3188 szavazat).


Címkék: választások



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál