2013. március 14.
Megalakult az új Tanács
Hétfőn, március 11-én megtartotta első, alakuló ülését az új összetételű helyi tanács. A február 17-i választások alapján a VMSZ listájáról 11 személy (Balog József, Buják János, Csernai Buják Szilvia, Janovics Mária, Molnár Keri Erzsébet, Novics Mária, Szilagyev-Pilin Andrea, Szőke-Kovács Károly, Tumbász Attila, Turkálj József, Vujevity Dejan), az SZPSZ-DP-SZRP listájáról négy személy (Doroški Predrag, Guzsvány Erzsébet, Kocsis Sztevan, Kovács Dénes) került a helyi közösség Tanácsába. Az ülést a tanács legidősebb tagja, Kocsis Sztevan nyitotta meg. A jelenlevők verifikálták a községi választási bizottság jelentését, majd konstatálták az eddigi tanácselnök, Péter István felmentését a tanácselnöki funkcióról. A Tanács új elnökének a jelenlevők egyhangúlag Molnár Keri Erzsébetet nevezték ki, a két alelnök Janovics Mária és Szőke Kovács Károly lett. A továbbiakban Molnár Keri Erzsébet vezette az ülést, aki megköszönte a bizalmat, és reményét fejezte ki, hogy az új Tanács is a falu érdekeit szem előtt tartva fogja munkáját folytatni. A továbbiakban a tanácstagok kinevezték a helyi közösség bizottságait, a Szervező-tanácsadó, a Kommunális, a Vízügyi, a Környezetvédelmi, a Szociális, a Békítő, az Információs, a Leltári, valamint a Kisközbeszerzési bizottságot.
Címkék:
Helyi közösség



