2013. április 24.

Véget ért a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 18. Találkozója

Az ünnepélyes Díjkiosztó Gálaműsor április 14-én, vasárnap 18 órakor lett megtartva.

A házigazdák figyelme mindenre kiterjedt, otthonossá tették minden pillanatát a vendégeskedésnek. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakemberei, Raffai Ágnes és Hajvert Lódi Andrea foglalkozást tartottak az általános iskolás diákoknak.

A színjátszók és rendezők munkáját a háromtagú zsűri osztályozta. Brestyánszki Boros Rozália szabadkai dramaturg, Krizsán Szilvia újvidéki színész és Solténszky Tibor budapesti dramaturg látták el idén az amatőr színtársulatokat különféle tanácsokkal.

Solténszky Tibor dramaturg, zsűritag: "Én 25 éve jöttem vissza az amatőrök közé, és azóta nézem őket, és imádom. Valamiért jobban szeretek amatőr színházat nézni, mint professzionálist. Kevésbé kiszámítható, több kellemes meglepetés éri az embert."

Idén 18 színtársulat vett részt a fesztiválon, akik a 10 napos találkozón több mint 22 órányi, lelkes és valódi színházi élményt nyújtottak a közönségnek. Az idén négy új színjátszócsoport is bemutatkozott: a sziváci, a magyarcsernyei, a szajáni és a doroszlói művelődési egyesületek. A bírálóbizottság elnöke Brestyánszki Boros Rozália dramaturg elmondta, hogy a szemlét évről-évre nagyobb lelkesedés övezi.

A zsűri több órás szakmai tanácskozás után döntött: a 19 különdíj mellett, tíz szakmai díjat osztottak. A Bambach Róbert-díjat a legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad kapta Végletek című előadásukért. A Találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért Pataki László-díjat vehetett át a Zentai Színtársulat Sohaország című előadása. Közösségteremtő tevékenységéért a Garay Béla-díjat a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület drámai csoportja érdemelte ki.

A zsűri különdíját a magyarkanizsai Gondolat Jel Társulat vehette át a Vásott kölykökért. A közönségdíjat a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színtársulata Kilencen mint a gonoszok című előadásának adta a kupuszinai közönség. A legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat Slómó megformálásáért a tóbaiak előadásában Szántó Tivadarnak ítélte a zsűri. A legjobb női főszereplőnek járó Ferenczy Ibolya-díjat Kata szerepének megformálásáért a kupuszinaiak előadásában Dienes Blanka érdemelte ki.

A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Nagy István-díjat Baka András nyerte el a tóbai előadásban. Legjobb női mellékszereplőnek járó Magyari Piri-díjat a bezdáni csoportból Zobenica Regina vehette át. A legszebb színpadi beszédért járó Szántó Róbert-díjat Zubcsik Ágnes érdemelte ki a péterrévei csoportból.

A kupuszinai Diákzsűri különdíját a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület drámai csoportjának A narancs című előadása nyerte el.

A Gálaműsor után 19:30-kor a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka, Carole Fréchette: Simon 7 napja…már ha érdekelne bárkit is című előadása zárta a Találkozót.





Utolsó hozzászólások

·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA