2013. július 22.

Kupuszinára is eljön a Tanyaszínház!

Július 24-én Kupuszinára látogat a Tanyaszínház. Az Ilja próféta című hihetetlen históriát adják elő 21 órakor, 14 jelenetben, amely a 30-as években játszódik a Sokólkai járásban.

A darabról: Tadeusz Słobodzianek 1992-ben született darabja megtörtént események alapján íródott. Az 1910-es években Éliás Klimowicz fehéroroszországi parasztember zarándokútra indul a "csodatevő pópához", hogy ketten, közös imával megszabadítsák a környéket az ott kószáló hírhedt rablógyilkostól. Miközben Éliás úton van, a rabló meghal, s ezt az eseményt a közeli falvak lakói csodaként értelmezik. Mivel akkoriban a környéken már számos "Szűzanya" és "Keresztelő Szent János" működik, a történtek után Éliást is szentként – Ilja prófétaként – kezdik tisztelni. Lassanként elterjed a hír, hogy Ilja maga a másodjára földre eljövő Jézus Krisztus, ezért a falusiak fejükbe veszik, hogy "hozzásegítik" a Messiást újbóli feltámadásához. Szétosztják egymás között a bibliai történet szerepeit s elindulnak, hogy keresztre feszítsék a prófétát, hogy ezáltal együtt üdvözülhessenek a Megváltóval.

A fordító, Pászt Patrícia írja: "A történet nem keresztény traktátum, jóval inkább a napjainkra is oly jellemző egyetemes elhülyülés és primitivitás tablója, az emberi sötétség és korlátoltság karikatúrája; az emberség és józan ész manifesztuma az általánosan terjedő szűkagyúság, ostobaság és manipuláció felett."

A darab rendezője Nagypál Gábor.

Forrás: vmmi.org


Címkék:



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA