2014. május 12.

Megszépül a központ

Falunk központjában, az orvosi rendelő előtti kicsi parkban sajnos kiöregedtek a katalpafák, amelyeket a tavalyi évben megpróbáltak még újraéleszteni, lemetszeni az elszáradt ágakat, hátha újra kihajtanak, de mindhiába, ezért idén eltávolították őket.

A kupuszinai Helyi Közösség egy zombori céghez fordult segítségért, amely a Dubravac Jelena kerttervező által működtetett kertészet és faiskola. Miután elkészültek a faiskola erre vonatkozó tervei, egyeztették őket a kupuszinai Helyi Közösséggel, akik pozitívan jeleztek rá vissza. A faiskola munkásai március 25-én végezték el a nekik kiszabott munkát, beültették a kupuszinai kis parkot gyönyörű növényekkel, melyek között szerepel a juharfa, katalpafa, törpefa, egész évben virágzó díszcserje, színes levelű lombhullató fa, tiszabokor, tuja, rózsa, magnólia. Reméljük, hogy a központban levő park új "lakói" nem lesznek vandalizmus áldozatai és hosszú ideig gyönyörködhetünk bennük.

A Helyi Közösség tervezi a másik két központi kis park (a Petőfi Sándor szobor körüli és a fogorvosi rendelő előtti park) rendbe hozatalát is, a következő év tavaszán.


Címkék: Helyi közösség



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál