2014. május 12.

Messze hangzik Anna dala

A csaknem egy évvel ezelőtti interjúban (Dunatáj hetilap - a szerk. megj.) arról adtunk hírt, hogy a kupuszinai Csizmadia Anna népdalénekes éneke gyakran hazaszól, hazaszáll. Annak ellenére, hogy a Fölszállott a páva Kárpát-medencei népzenei tehetségkutató műsor, amelynek tavaly elsődíjasa lett, majd a későbbi amerikai, franciaországi fellépési körutak és a továbbtanulás lefoglalják ideje nagy részét, továbbra is fáradhatatlanul hozzájárul szülőfaluja közösségi értékeinek gyarapításához. Szívesen számolt be a közelmúlt történéseiről.

– A legfrissebb helyi hír rólad, hogy elvállaltad a kupuszinai Kiskrajcárka énekkar több csoportjának felkészítését a Szólj, síp szólj! népzenei vetélkedőre.

– Örömteli feladat ez számomra. Általános iskolás koromban rendszeres részvevője voltam ennek a vetélkedőnek. Nagyon lelkesek a kupuszinai gyerekek, élmény velük foglalkozni. Előfordul, hogy nem mehetek haza a próbára, ilyenkor elküldik nekem a hanganyagot, és interneten keresztül látom el őket instrukcióval.

– Nem lazulnak tehát a kötelékek, amelyek a faludhoz, Nyugat-Bácskához fűznek?

– Megmaradt a régi hozzáállásom, a szülőfalumhoz való ragaszkodásom. Szüleim a kupuszinai Kossuth Lajos utcában élik életüket boldogságban, elégedettségben. Engem vonz az utazás, szeretnék világot látni, tapasztalatokat gyűjteni. Azonban Vajdaság, a dél(i)vidék marad a vágyott közegem, a helyem.

– Nyilván nagy hatást gyakoroltak rád az utazások, a kivételes fellépési lehetőségek. Mik voltak a legemlékezetesebb alkalmak?

– Több mint nyolcvan fellépés van mögöttem. A teljesség igénye nélkül említek néhányat időrendi sorrendben. Párizsba a vetélkedő nyerteseit hívta meg fellépni a Páva védnökségét vállaló UNESCO, Amerikában egy rangos fesztiválon képviseltem Magyarországot. Vendége voltam a népszerű Fábry Show-ak, felléptem a Művészetek Palotájában, énekeltem Jancsó Miklós filmrendező temetésén, hangsúlyoznám a szabadkai Filharmonikusokkal megélt koncertet, a lehetőséget, hogy a budapesti Zeneakadémia épületének avatóünnepségén előadásommal képviseltem a népzenei szakot és legutóbb az a megtiszteltetés ért, hogy a Kossuth-díj átadásán, a Parlament kupolatermében előadásomban hangzott el a Magyar Himnusz. Szép és ugyanakkor „súlyos” élmény volt énekelnem nemzeti imánkat a sok rangos személyiség előtt. Számos magyarországi településen léptem fel, de legjobban a különböző népzenei táborokban való oktatást, a tanítást élvezem.

– Mi foglal le jelenleg, illetve mik a terveid?

– A tanulmányaimra próbálok koncentrálni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén az előadóművészet – népi ének szakirányon tanulok, amelynek mesterképzése tanári képesítést ad majd. Vendégfellépő voltam az idei Fölszálott a páva vetélkedőn, figyelemmel kísérem a műsort, szurkolok a vajdasági részvevőknek. Nagyon érdekes tapasztalat külső szemlélőként értékelni, élvezni a látottakat, hallottakat. Ami a közeljövőt illeti, többnyire magyarországi fellépéseim lesznek, például a Fonó Budai Zeneházban áprilisban, az Óbudai Társaskörben májusban.

– Mikor pihensz?

– Mindig és soha. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy azzal foglalkozom, amit igazán szeretek, legjobb tudásom szerint próbálok élni az adódó lehetőségekkel és mindeközben harmóniában lenni önmagammal – hallottuk Csizmadia Annától.

Lennert Móger Tímea

Forrás: Dunatáj





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA