2005. március 15.

A Művelődési Egyesület tisztújító közgyülése

A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület megtartotta tisztújító közgyülését. Beszámolók hangzottak el a múlt évi munkáról , illetve a különböző szakcsoportok terveiket ismertették az elkövetkező évre , amelyben vázolták tevékenységük kereteit.

Legfontosabb céljaik között szerepel a községi, körzeti valamint a nemzetközi szemléken való részvétel, amelyeken újabb kapcsolatokat építhetnek ki a rokon szervezetekkel. A Művelődési Egyesület feladatának tartja az ifjúság bekapcsolását a helyi művelődési életbe. Az idén újra megszervezésre kerül a hagyományos képzőművészeti tábor, illetve támogatni fogják a fiatalok nyári rendezvényeit. Feltehetően falunk részese lesz az Apatini Halászesték programjának, mivel az egyik esemény itt történik majd. Legfontosabb ünnepeinket pedig megfelelően, aratási ünnepség, karácsonyváró műsor illetve hasonló színvonalas rendezvények keretében kell megünnepelni. Törekedni fognak a Kárpát medence többi művelődési egyesületével való szorosabb együttműködésre, kölcsönös vendégszereplések szervezésére. A színházi berendezések, fűtés illetve karbantartás megoldását hosszabb távra is rendezni kell. Az egyesület továbbra is folytatja a közös munkát a falu társadalmi, politikai szervezeteivel .





Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA