In memoriam Zsivu Péter (1953–2015)

A tisztelt és megbecsült Zsivu tanító bácsi (ahogy mindenki szólította) 1953-ban született a bánáti Debelyacsán (Torontálvásárhely), ahol gyermekkorát is töltötte. 1974-ben fejezte be tanulmányait a szabadkai Tanítóképzőn, és még ugyanabban az évben kezdte el tanítói-tanári munkásságát Szilágyin, először a biológia tanításával, és egyben ő volt az 1966-os generáció első osztálytanítója. Pedagógiai tevékenységének további és egyben legnagyobb részét a kupuszinai (bácskertesi) József Attila Ált. Isk.-ban töltötte. Tanítói munkája, szakmai elhivatottsága mellett változatos, színes egyénisége azonban a művelődés és a sport terén kifejtett aktív, sikerekben gazdag munkássága révén teljesedett ki. Fiatalkorában aktívan tevékenykedett az akkori híres kupuszinai kézilabdacsapat edzőjeként, valamint a sakk-klub tagjaként, de nevéhez fűződik még a színjátszószakkör vezetése, valamint, és ez talán a legjelentősebb, az iskolai matematika-szakkör működtetése, melynek gyümölcsöző, sikerekben gazdag munkájában részt vehetettek azok a diákok is, akiket ő nem tanított. Sok időt és figyelmet szentelt a tehetséges tanulókra, ismeretei, tapasztalatai miatt az alsós és felsős diákok egyaránt gyakran vették igénybe matematikai tudását, logikai gondolkodását, szívesen segítette a fiatalabb korosztály tehetségeinek munkáját, fejlesztését, előrehaladását. Mentorként tanítványaival rendszeresen és sikeresen vett részt az alsós- és felsősök számára rendezett különböző helyi, községi-, körzeti-, országos-, valamint külföldi (pl. bátaszéki) matematikaversenyeken, vetélkedőkön.

Munkája során mindig hasznos tanácsokkal, kreatív ötletekkel látta el a főleg pályakezdő fiatalabb kollégáit. A szinte mindig jókedvű, vidám hangulatú, mindent bevállaló ,,örök harcos”, Zsivu tanító bácsi – hiszen mindenki így szólította az iskolában, de a faluban is – nemcsak családtagjait, kollégáit,munkatársait, hanem az iskola összes dolgozóját, tanulóját is elhalmozta mások iránti figyelmével, emberszeretetével, közvetlenségével. Barátságos, jó hangulatot tudott teremteni, és szívesen voltunk társaságában. Előszeretettel idézte fel fiatalkori, múltbéli emlékeit, élettapasztalatait.

Kedves Zsivu tanító bácsi!

Kollégáim, munkatársaim nevében jómagam nehezen találok méltó, megfelelő búcsúzó szavakat.

Szaporíthatnám az emlékező sorokat, megemlékezhettem volna az iskolában együtt töltött napokról, hetekről, évekről. Felidézhetném például azt az emlékemet, amikor jómagam anno 16 évvel ezelőtt még pályakezdő tanárként kissé megszeppenve, bizonytalansággal s félelmekkel telve léptem be az iskola tanári helyiségébe, és a tanító bácsi szinte rögtön befogadott, úgymond felkarolt, s rendszeresen biztatott, ösztönzött és tanácsokkal látott el, főleg a diplomázásom és szakvizsgám előtt.

Az iskolai lyukas órákon gyakran mesélt nekem gyermekkori és fiatalkori élményeiről, valamint nosztalgiázott a tanári élet régi, szép napjairól, eseményeiről, melyeket kollégáival élt át. Mindennap volt hozzám egy barátságos szava, vicces köszöntése, szellemes mondása.

Sok minden leírható lenne, de a leírt szavak sem pótolhatják azon költői sorokat, amelyekkel kollégáim nevében is búcsúzom:

Borulj reám, te enyhe béke,

haljak be a nagy föld ölébe,

száguldjak büszke föld-anyámmal

a csillagos térségen által,

míg rámborul szelíden, áldva

a ciprusok hűs éjszakája.

(Kosztolányi Dezső: Búcsú)


Bauer Laura
Forrás: Magyar Szó

---