2015. május 29.

Két ifjú kupuszinai tehetség a Fölszállott a páván

A Fölszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedőre február 15-ig jelentkezhettek 6 és 14 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal.

Ezzel a lehetőséggel élt a két kupuszinai kislány, a hetedik osztályos Csernai Panna és a hatodik osztályos Koleszár Judit is, akik az énekegyüttesek kategóriába jelentkeztek. Panni és Judit, vagyis a Bukrok népdalkettes már vett részt népzenei vetélkedőn, az újvidéki Szólj, síp, szólj nevűn, kitűnő eredménnyel.

A Fölszállott a páva területi selejtezői tavasszal zajlanak, amelyre a kupuszinai lányok május 10-én Szarvasig utaztak. 3 kupuszinai szerelmes dalt énekeltek, 67 pontot szerezve a 70-ből, viszont az, hogy továbbjutottak-e, csak nagyjából egy hónap múlva derül ki. A kiválasztott 48 produkció szereplői nyári előkészítő táborozáson vesznek részt (2015. július második felében), az ezekről készített összefoglalókat 2015 őszén sugározza a Duna csatorna, a döntőket pedig a tervek szerint novemberben és decemberben láthatja a közönség. Reméljük, hogy Csizmadia Anna fergeteges sikere után a vetélkedő első szériájából, most Judit és Panna is hasonló elismerésben részül.


Címkék:



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

Vajdaság MA | Délvidéki hírportál


Vajdaság MA | Délvidéki hírportál