Véget ért a Négyesfogat
Ünnepi hangulatban zárult Doroszlón Nyugat-Bácska négy falujának közös rendezvénye, a Négyesfogat. Néptáncokat, szavalatokat, humoros színpadi jeleneteket láthatott a közönség. A helyi művelődési egyesület nagyterme megtelt érdeklődőkkel.Szombat este a doroszlói Móricz Zsigmond Művelődési Egyesületben ért célba az idei Négyesfogat, amely a nyugat-bácskai régió hagyományait erősen őrző négy település: Szilágyi, Gombos, Bácskertes és Doroszló közös rendezvénye. A színpadot három órán át fiatalok előadása töltötte be. Hugyik Lídia: "Átadjuk az érzéseket, gondolatokat. A mi szerepünk, amit előadunk az azt szimbolizálja, hogy nem vagyunk egyenlők."
A Négyesfogatot fél évszázaddal ezelőtt a falvak idősebb tanárai azért hozták létre, hogy a fiatalokkal megszerettessék a színpadot, a szereplést. Sikerült is, hiszen az idén 150-en léptek fel. Â Balogh Pál, elnök, Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, Bácskertes: „Folytatják azt a hagyományt, amit mi csinálunk, most már negyedik évtizede.”
A Négyesfogatot minden évben nagy szeretettel és izgalommal készítik a résztvevők és várják a nézők. Klemm Valéria, igazgató, Petőfi Sándor Általános Iskola, Doroszló: "Édes kis esemény, amit alig várunk, hogy megtörténjen, a szereplők is, maga a falu is és a gyerekek az iskolában meg végképp, nem csak a szereplés miatt, hanem magának a rendezvénynek a varázsa, hogy itt lehetnek nézőként is, mert egyszer majd ők is szerepelnek."
A Négyesfogatnak külön témája nincs, minden szakcsoport szabadon választja a hozzá legalkalmasabb szerepet. A házigazdák, a doroszlóiak fő célja a hagyományok továbbéltetése. Király Szilárd, elnök, Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület, Doroszló: "Minél több helyen meg tudjuk ismertetni a népkultúránkat, a hagyományainkat, ami van, és minél szélesebb körben el tudjunk jutni, hogy bemutassuk a néptáncainkat, viseletünket."
A Négyesfogat vándorzászlaja a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület birtokába került, jövőre ez az intézmény lesz a házigazdája a rendezvénynek.
Forrás: pannonrtv.com








