2016. június 28.
Elsőáldozás
Május 22-én tartották meg Kupuszinán a 2006-os generáció elsőáldozását, a Szent Anna római katolikus templomban. A tíz gyermeket (nyolc lányt és két fiút) Molnár Gizella hitoktató készítette fel, aki elmondta, hogy egy nagyon élénk, lelkes kiscsapatról van szó, akik rendszeresen látogatták a templomi próbákat. A gyülekező, mint ahogy az lenni szokott, a plébánián volt, majd a szülők kíséretében vonultak át a templomba a 10 órakor kezdődő misére. A szentséget Zsúnyi Tibor plébános szolgálta ki. Az elsőáldozás két szín alatt történt, ami annyit jelent, hogy az ostya borba volt mártva. A szentmise befejeztével az elsőáldozók szüleik kíséretében meneteltek ki a templomból vissza a plébániára, ahol uzsonna várta őket, majd Tibor atya kiosztotta nekik az elsőáldozói emléklapokat.
Címkék:
Egyházközség