2016. június 28.

Íjászverseny Bácskossuthfalván

Vasárnap, 2016.06.12.-én Moravicán, azaz Bácskossuthfalván íjászverseny került megrendezésre, a falu fennállásának 230. évfordulója alkalmából.  cskossuthfalván íjászverseny került megrendezésre, a falu fennállásának 230. évfordulója alkalmából. A versenyt a kishegyesi Bácsér Szabad Íjász Egyesület moravicai részlege szervezte, a Biró házaspár képviseletében és a helyi vezetőséggel karöltve. A verseny helyszíne a moravicai fürdő, rekreációs központ volt. A versenyre az ország minden szegletéből (Becse, Temerin, Újvidék, Kishegyes, Zenta, Kanizsa, Bajsa, Cservenka, Kupuszina...) érkeztek íjászok, sőt még külföldről is, Magyarországról, Szekszárdról. A pálya 12 célból (kisvadból) állt, melyekre két vesszővel lehetett lőni. A távok a célokhoz mérten elég nagyok voltak, ami nagyban nehezítette a versenyzők dolgát. Az időjárás is szeszélyes volt, a borult, felhős idő mellett a néha előbukkanó nap perzselése sem könnyítette a versengést. A szervezők kitettek magukért, a két-kőrös verseny szünetében, élő zenével, üdítővel és fagylalttal vendégelték meg a megpihenni érkező versenyzőket. Kupuszinát Cservenkovics Gábor, Tumbász Leonárd, Dubac Jenő és a csapat edzője Bagi Szabolcs képviselte. A kis csapat ismét dobogóra állhatott PBHB (primitive-bow horsebow – primitív- és lovasíj) kategóriában. Tumbász Leonárd ezüst-, Cservenkovics Gábor és Bagi Szabolcs bronz-éremmel öregbítették a klub hírnevét. A jövőbeni tervek között szerepel egy magyarországi verseny is. A szekszárdi //Alisca nyilai// íjászegyesület ugyanis meghívta a kupuszinai íjászokat egy baráti íjászversenyre szeptemberben.

Címkék: sport



Utolsó hozzászólások

· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
· Tumbász Leonárd íjász sikere
Lonárd GRATULÁLUNK BALLAGÁSOD alkalmábol! Sok sikert és ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
...fergeteges hangulat az V.Palóc Világtalálkozón...https://www.youtube.com/watch?v=yJTuDFd4Dtc ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Az V. Palóc Világtalálkozón találkozunk! <3 <3 ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Láttuk őket a Polgárok Házában, Budapesten. Nagyon ...
· A Rákóczi Szövetség ajándéka
kis aranyosak ...
· A virágtermesztésben is fejlődni kell
nagyon szepek ...
· Kupuszinaiak a kecskeméti Csiperó fesztiválon
Gyönyörű viselet, még gyönyörűbb fiatalság !!! <3 ...
·  Kupuszinaiak a Palóc világtalálkozón
Nagy öröm és megtiszteltetés volt mindnyájunk számára ...

A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA


A keresett oldal nem található! | Vajdaság MA