Kupuszinaiak a 40. Durindón és az 53. Gyöngyösbokrétán
A 40. Durindónak és az 53. Gyöngyösbokrétának Torda volt a házigazdája, melyet június 11-én és 12-én tartottak meg. A délvidéki magyarság népzenei és népi táncegyütteseinek legnépesebb seregszemléjén természetesen a kupuszinaiak is részt vettek.ÂA Durindóra idén 116 csoport, illetve szólista jelentkezett. 68 településről, 82 művelődési egyesületből több, mint 1500 fellépő érkezett Tordára, köztük a kupuszinai Krajcárka népdalkör. A hat tagú énekcsoport párválasztó népdalokkal lépett színpadra, Csizmadia Anna vezetésével. A sikeres produkciót követően a zsűri nekik ítélte a Bodor Anikó-díjat. Â A kórus már közel két évtizede működik, kitartó és alázatos munkával.
Másnap a kupuszinai néptánccsoport egy teli busszal utazott Tordára, a Gyöngyösbokrétára, amelyen 33 néptánccsoport vett részt, közel 900 fellépővel. A rendezvény a fesztivál lobogójának és résztvevőinek megáldásával kezdődött, ezt követte a néptáncosok felvonulása és menettánca, majd a fellépés a Művelődési Ház színháztermében. A Váci Erzsébet által vezetett kupuszinai hagyományőrző néptánccsoport a menyasszony kikérését mutatta be, nyolctagú fúvószenekarának kíséretében, Guzsvány Lénárd vezetésével.
A szünetekben felléptek a vajdasági gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedők meghívott díjazottjai, köztük a kupuszinai Kis Krajcárka népdalkórus, Zsivu Péter vezetésével.
A 41. Durindó és az 54. Gyöngyösbokréta házigazdája Bácskossuthfalva lesz.